Logo
Nyomtatás

Lehullik és összerakódik

Félelmetes, ahogy létem
zuhanásban válik egésszé.
Letört ágak
mutatnak elrejtett utat.
Kőből rügy pattan,
vízből forma,
sárból angyal,
de az is lehet, minden fordítva halad,
és rügyből lesz kő,
formából víz,
angyalból sár.
Mert ami lehullik, az összerakódik,
ahogy levelek gyűlnek
lábtörlőm alatt.

 

 

A vers korábban megjelent A Hetedik 2019. áprilisi nyomtatott számában.

Papp Ákos

Papp Ákos vagyok, az oktatás, valamint a szociális/mentálhigiéné területein dolgozom. Néhány éve nagy bajokból, betegségekből vagyok felépülőben.

Írni már jóval korábban, tizenévesen kezdtem, de bajaim közben is írtam, jelenleg is írok.

A 90-es évektől jelentek meg novelláim a Hajszolt Hírlapban, de ebben az időben inkább szakmai (szociálpolitikai) jellegű témák írásával foglalkoztam. Az utóbbi években irodalmi lapokban, antológiákban is szerepelnek verseim, novelláim (elektronikus és/vagy nyomtatott formában) így többek között az Irodalmi Jelen, Napút Online, Lant Irodalmi Magazin, LIM Antológia, Comitatus Folyóirat, Litera-Túra Irodalmi Antológia, illetve A Hetedik online periodika közölt tőlem, amikért nagyon hálás vagyok.

Néhány éve a fotózás szerelmesévé is váltam.


Úgy érzem úton vagyok. Úton lenni jó.

© A Hetedik, minden jog fenntartva.