- Írta: Nagy Idu
- Kategória: Versek
- Megjelent: 775 alkalommal
- Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése
Sajátos rajongás
Hiszem s iszom minden szavad
Enyém teljesen elakad
Glóriádban látom magam
(Ó hogy áll a hülye hajam)
Mellesleg míg csacsogsz velem óvatlan
ólomzsinórt szárnyaidra rávarrtam

Nagy Idu
Mit tartunk fontosnak magunkról elmondani? És mit tartunk fontosnak elhallgatni? Mostanában egyre erősebb a gyanúm, hogy csak tükörként használjuk egymást, mi emberek. Mindenki csak annyiban érdekes számunkra, amennyiben megérint, amennyi információt rólunk hordoz. Mutogathatom én a gyengeségeim, az erősségeim, az érdeklődésem, a félelmeim, az ízlésem, az érzékeny pontjaim, a törekvéseim, szóval úgy egyben az én valóságom, aminek része az is, mi az, ami sosem lesz a valóságom, mert idegen tőlem, és sosem lesz a valóságom, bár törekszem rá. Ha meg akarom mutatni magam, tudom, hogy minden szándékom, őszinteségem ellenére is csak: „Ki minek gondol, az vagyok annak…”(W.S.)
Érdekel az irodalom, kicsi korom óta imádok olvasni, és magam is írok, inkább verseket, pusztán terápiás céllal, egyszerűen ha jönnek a sorok, le kell írnom őket.
Három lánygyermek, hivatalnoklét, Pécs-Szentlőrinc-Hőgyész.