NÉPDALOKAT TEREM

 

Nem csélcsap városi kalandor,
olyan maradós, lombosodó fajta.
Nem látom rajta, hogy kétség gyötörné,
bú nem feketíti, bánat nem falja,
teszi a dolgát, mintha csak történne vele,
a jelenre alig figyel, a jövő foglalkoztatja,
a hajtó, a növő, az érő, a termő –
gyökere annyi épp, mint a lombja.
Gerléket hintáz, pintyekkel táncol,
csorranó mézgát izzad a darazsaknak,
villoghat a balta éle, járőrözhet a ráspoly
a rozsdás fűrészfogak közt csiszorogva,
hajnalban anyám almafája harmattal mosakszik,
s ereszkedő pentaton dallamot terít kacagva körém.

 

 

 

 

 

 

 

Utoljára frissítve:2019. május 10., péntek 12:35
Köves István

KÖVES ISTVÁN
(1938.03.29. - )

Költő, drámaíró. Amit tud, azt nem a JATE Bölcsészettudományi Karán, vagy a Színház- és Filmtudományi Főiskolán tanulta, ott csak diplomákat szerzett. Életét (eddig) az irodalom és a könyvek jelentették: néhányan az ELTE Egyetemi Könyvtárának főkönyvtárosaként, a Magvető Kk. lektoraként, a Magyar Ifjúság, illetve az Ifjúsági Magazin irodalmi szerkesztőjeként, a Pécsi Nemzeti Színház, a Magyar Rádió, a Magyar Televízió dramaturgjaként és számtalan irodalmi kör, klub, társaság alapítójaként, antológiák szerkesztőjeként emlékez(het)nek rá.
Versei és novellái elhíresült antológiákban, országos folyóiratok, heti- és napilapok hasábjain olvashatók, s újabban a világhálón (bővebbet a Google és a Facebook) is megtalálhatók.
Megjelent kötetei:
MIDLIFE CRISIS (London, 1967)
VOLTOMIGLAN – VOLTODIGLAN (Bp., 1975)
BLUE BOX + BLACK BOX (Bp., 1986)
BABÉRT BABÉRT (Bp., 1987)
AKKOR IS BOLDOGOK LESZÜNK (Bp., 1991)
EGY/SZEM/TANÚ (Szeged, 2002)
TÖRT/ÉN/ELEM (Szeged, 2004)
KUPLERÁJBAN NINCSEN SZŰZLÁNY (Bp., 2016)
ULICKAJA SZOKNYÁJA MÖGÉ BÚJVA (Bp., 2017)
NA, NEHOGY MÁR, KEGYELMES URAM! (Bp., 2018)

Tovább a kategóriában: « Egymásból kinőve A bőr alatt van »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned