Egymásból kinőve


Csodára éhülő szemed világa
megleli bennem a holnapot,
nem öli lelked árvaság zsiványa,
nem félsz, mert tudod, hogy itt vagyok.

Kezembe rejted el, markomba zárod
a gyakran felsíró titkodat,
hisz lelkemmel éled, szememmel látod
tükröző hitemben önmagad.

Legyél a tőröm, s majd leszek én pajzsod,
sok véres harcba mi így megyünk,
közös a folyónk, így enyém a partod,
ezt mérte ránk a mi Istenünk.

Ha szorít a tér, mert fognak a rácsok,
kínunkkal feszülünk falának,
nem adnak bennünket soha át mások
lelket elválasztó halálnak.

Hisz örök a vágy és örök a hiány,
mely bennünk ontja ki illatát,
lehet, hogy önző, és lehet, hogy hitvány,
de mindenki érzi igazát.

Millei Lajos

1961 január 25.-én születtem Dombóváron. Ötvennyolc évesen három felnőtt fiú apja és két hét éves, gyönyörű ikerkislány nagyapja vagyok. Lengyelen, egy tolna megyei, dimbes-dombos faluban élek a feleségemmel. Nemcsak az ifjonti éveim vesztek el az idő feneketlen kútjában, hanem az egészségem is, ezért egy ideje már rokkantnyugdíjasként telnek a napjaim. Gyakorta ülök órákon keresztül (főként éjszaka) a számítógép előtt, hogy a fejemben kavargó gondolatok káoszát betűk, szavak, mondatok formájában rendszerezni próbáljam egy –egy vers, vagy novella kedvéért. A megjelent három verses és egy novelláskötetemen kívül megtalálható vagyok különböző irodalmi oldalakon, eleget teszek az ország számos nagyvárosából érkező könyvbemutatói felkéréseknek, és a nyolcvanas- kilencvenes években gyakorolt szerkesztői munkásságomat november 12.-e óta az Art’húr Irodalmi Kávéház virtuális hasábjain folytathatom.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned