Egyensúly


Szemétre hányt emlékek butuska fodrai

lefejtődtek, alattomban mégis maradtak.
Miattuk gabalyodik még a régi és mai.
A két idő, egymásnak feszülő alakzat.
Lelki békéhez sok, kiboruláshoz kevés.
Ami ilyenkor talán a lényegre mutathat:
a megengedő, áradó, egyszerű levés.
Múlt és Jelen életem vackain matathat.
Bársonyos ténnyé simul a sok régi tévedés.
Megőrzöm őket címke nélküli tapasztalatnak.

Utoljára frissítve:2016. június 30., csütörtök 11:37
Nagy Idu

Mit tartunk fontosnak magunkról elmondani? És mit tartunk fontosnak elhallgatni? Mostanában egyre erősebb a gyanúm, hogy csak tükörként használjuk egymást, mi emberek. Mindenki csak annyiban érdekes számunkra, amennyiben megérint, amennyi információt rólunk hordoz. Mutogathatom én a gyengeségeim, az erősségeim, az érdeklődésem, a félelmeim, az ízlésem, az érzékeny pontjaim, a törekvéseim, szóval úgy egyben az én valóságom, aminek része az is, mi az, ami sosem lesz a valóságom, mert idegen tőlem, és sosem lesz a valóságom, bár törekszem rá. Ha meg akarom mutatni magam, tudom, hogy minden szándékom, őszinteségem ellenére is csak: „Ki minek gondol, az vagyok annak…”(W.S.)
Érdekel az irodalom, kicsi korom óta imádok olvasni, és magam is írok, inkább verseket, pusztán terápiás céllal, egyszerűen ha jönnek a sorok, le kell írnom őket.

Három lánygyermek, hivatalnoklét, Pécs-Szentlőrinc-Hőgyész.

Legfrissebbek a szerzőtől: Nagy Idu

Tovább a kategóriában: « Szisszenet Sajátos rajongás »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned