Régi nyár – mai kép


A nyári nap, mint egy óriás arc,
fentről, az égkékjéből vakított.
Gyerekfalkában guggolva gyöngyöztünk.
Sok félék voltunk, mint a gyöngyeink.
Lányok, fiuk vegyesen, félig meztelen.

Asszonyok jöttek a rét felöl - uruktól,
fejükön kosár, benne maradék ebéd,
lábuk a porban bokáig merülve,
hosszú szoknyájuk mint lehelet
mentükben olyan kis szelet csapott.

Dicsértessék! Szólt a köszöntés kórusban,
szívből-kötelességből, tiszteletből.
Szótlan néztünk utánuk, anyánkra gondolva.
rengő csípőjük szép volt, természetes.
Akkor nem értettük miért igéző a kép.

Cserfes Kata szólt: bambák ezt én is tudom
s felugorva mórikálta magát – jót nevettünk.
Bűn nélkül, nem szilajul, nem lobogva...
nem irritált a szoknya alól kivillanó lányság.
Még nem vetett árnyékot közénk a másság.
--------------------------------------------------------
Itt-ott árnyékos hűvös szobában egyedül
egy-egy fiú/leány tablet fölé görnyed,
nyomkodja szüntelen, nyara lesz élménytelen,
buta játék agresszivitást szít, pajtást taszít
anyja jön: hagyjál már, s köszönni felejt...
Nem zeng a Dicsértessék!

Somogysámson, 2017. július 12.

Simon László István

Simon László István vagyok. Egy Somogy megyei kis faluban – Csákányban születtem.
1978-tól lakok Somogysámsonban. Sok dologban kipróbált az élet, és magam is szeretem a
változatosságot. Persze nem mindenben és nem minden áron.
Kiskoromtól fogva szeretem az irodalmat. Ötödikes koromra a Csákányi könyvtár összes könyvét kiolvastam. Szeretem a történelmet, a kémiát, a matematikát, az erdőt, stb.
Harmadikos gimnazistaként megírtam Csákány történetét, mellyel a középiskolás történelmi pályázaton I. díjat kaptam.
Gimnáziumi éveim alatt az akkor népszerű Ifjúsági Magazinban jelentek meg verseim. Ezek főleg szerelmes versek voltak, néhány egyéb emberi kapcsolatról is szólva.
Szárny próbálgatások.
Azóta leginkább az asztalfióknak és a (modernizációnak „hála”) a számítógépnek írogatok.
Nyitott lénynek tartom magam, de nem igazán nyílok meg a világnak.
Dühből, elkeseredésből írok néha nyilvános fórumokra, az ilyen megnyilvánulásaim hatására kaptam meghívást a Kortárs Költők Társasága csoportba.
A meghívás hatására írtam a következő Hauki-t:
Kortársad vagyok,
de, hogy költő vagyok-e?
Társaság – talán...

Somogysámson, 2019. március 01.

Legfrissebbek a szerzőtől: Simon László István

Tovább a kategóriában: « Az öreg tölgy Betűvers »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned