Az Öreg Tölgy


Kint jártam ősszel az erdőn
kedvenceim megnézni a kerülőn
fenyőt, hársat, bozótot
domb oldalon seprőzanótot.
Látni, csodálni akartam
öreg tölgy-hölgy barátom,
lesz-e lomb közt makkja,
földre hullva disznó kaparja.
– Álmos vagyok barátom
makkot érleltem az ágaimon
gyermekeim itt hagynak magamra
vágynak mind a nagy kalandra.
– a levelek is megadóan sóhajtottak:
„menjetek”.
S a kis makkok fejest ugrottak
a szédítő mélységbe
remélve leérnek épségbe.
Méri, a mátyásmadár is arra jár,
csacsogva az őszről énekel már.
Az öreg tölgy-hölgy kéri:
üzennék a szélnek, Méri,
segítsége elkelne néha már,
– érzem csontjaimban, a téli álom vár–
mozgassa meg ágaim.
Teljesüljenek álmaim.
A szél a domb árnyas oldalán aludt,
szét terülve, mint ki mindent megunt,
kedvetlenül szedte össze magát,
pedig szerette csillogtatni hatalmát,
Az öreg tölgy-hölgy barátom
nagy tekintély a határon
kikezdeni nem mer vele senki
tiszteli, szereti őt mindenki.
Zuuuuuu lódult neki hangosan
sápadt fa arccal, morcosan,
Perdült egyet az ágak közt
tessék-lássék szöszmötölt
hullott a makk, mint a jégeső
földre érésük oly ijesztő,
majd megült az egyik ágon pihenni,
unottan, nem volt kedve csevegni:
Erős vagy, mint a Büki hegy
az ágaid mozgatása is alig megy,
holnap újra eljövök megint,
de most megyek pihenni kicsinyt.
Ezzel már el is illant,
– az ágak közt a nap villant –,
ment pihenni a napos domboldalon,
onnét látszik a fodrozó Balaton:
– Ugráltathat, azt hiszi az öreg,
hullik már a makk magától,
mind szabadulni akar anyjától –
zsörtölődött egyet elalvás előtt
s ezzel telt el neki a délelőtt.

Őszi széllel hullik a makk,
zizzen, koppan az avaron
bár mit tesz is a hatalom
kinek füle van, hallja, értse:
ne hulljon a makk a mélybe,
a sok tudás ne menjen idegenbe
népünk ne menjen feledésbe
tegyünk hát együtt érte...

Somogysámson, 2010. - 2015.

Simon László István

Simon László István vagyok. Egy Somogy megyei kis faluban – Csákányban születtem.
1978-tól lakok Somogysámsonban. Sok dologban kipróbált az élet, és magam is szeretem a
változatosságot. Persze nem mindenben és nem minden áron.
Kiskoromtól fogva szeretem az irodalmat. Ötödikes koromra a Csákányi könyvtár összes könyvét kiolvastam. Szeretem a történelmet, a kémiát, a matematikát, az erdőt, stb.
Harmadikos gimnazistaként megírtam Csákány történetét, mellyel a középiskolás történelmi pályázaton I. díjat kaptam.
Gimnáziumi éveim alatt az akkor népszerű Ifjúsági Magazinban jelentek meg verseim. Ezek főleg szerelmes versek voltak, néhány egyéb emberi kapcsolatról is szólva.
Szárny próbálgatások.
Azóta leginkább az asztalfióknak és a (modernizációnak „hála”) a számítógépnek írogatok.
Nyitott lénynek tartom magam, de nem igazán nyílok meg a világnak.
Dühből, elkeseredésből írok néha nyilvános fórumokra, az ilyen megnyilvánulásaim hatására kaptam meghívást a Kortárs Költők Társasága csoportba.
A meghívás hatására írtam a következő Hauki-t:
Kortársad vagyok,
de, hogy költő vagyok-e?
Társaság – talán...

Somogysámson, 2019. március 01.

Legfrissebbek a szerzőtől: Simon László István

Tovább a kategóriában: « Téli pillanat Régi nyár - mai kép »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned