Gondolatok

Majd ötven éve szívünk – lelkünk egybeforrt
mint izzó vas égett, tüzelt szüntelen
most egyik fele kihunyt, hideg, mint a jég.
Már nincs ugyan olyan, nincsen majd...
csak a múlt hangja zenél, mesél
hiába a vágy: sok-sok év kellene még...
léted, szerelmed csupán fájó emlék.

Mi lesz? Lesz majd egyszer feledés?
Mi lesz? Mi lesz, most már én velem?
Keserű az élet, mint bogyó a borókán –
Nem süt a nap, minden színtelen...

Elhalkul a szó, meg-megbicsaklik, elakad
ezernyi fájdalom szaggatja a szívem...
Ezernyi csillag ragyog fenn az égen
Köztük ragyogsz most már Te is nékem...

Somogysámson, 2017. május 27.

Simon László István

Simon László István vagyok. Egy Somogy megyei kis faluban – Csákányban születtem.
1978-tól lakok Somogysámsonban. Sok dologban kipróbált az élet, és magam is szeretem a
változatosságot. Persze nem mindenben és nem minden áron.
Kiskoromtól fogva szeretem az irodalmat. Ötödikes koromra a Csákányi könyvtár összes könyvét kiolvastam. Szeretem a történelmet, a kémiát, a matematikát, az erdőt, stb.
Harmadikos gimnazistaként megírtam Csákány történetét, mellyel a középiskolás történelmi pályázaton I. díjat kaptam.
Gimnáziumi éveim alatt az akkor népszerű Ifjúsági Magazinban jelentek meg verseim. Ezek főleg szerelmes versek voltak, néhány egyéb emberi kapcsolatról is szólva.
Szárny próbálgatások.
Azóta leginkább az asztalfióknak és a (modernizációnak „hála”) a számítógépnek írogatok.
Nyitott lénynek tartom magam, de nem igazán nyílok meg a világnak.
Dühből, elkeseredésből írok néha nyilvános fórumokra, az ilyen megnyilvánulásaim hatására kaptam meghívást a Kortárs Költők Társasága csoportba.
A meghívás hatására írtam a következő Hauki-t:
Kortársad vagyok,
de, hogy költő vagyok-e?
Társaság – talán...

Somogysámson, 2019. március 01.

Legfrissebbek a szerzőtől: Simon László István

Tovább a kategóriában: « Búcsú előtt A remény »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned