Szívgyökér

Faludy Györgynek

tőled próbáltam tanulni a legelejétől fogva
kihez a rokonszenv és a tisztelet fűzte a frigyet
ki a forró szén helyett a szavaid fogtad marokra
hogy az vigasztalja meg a megszomorodott szíved

mikor hiába remélted és áhítottad a szebb kort
mikor nem volt nagy kereslet a költőkre és a hitre
akik ellen a rohasztó és dögletes gyűlölet forrt
akik közül sok volt aki kóklerként nálad többre vitte

akik büszkeséggel törtek a párt szerinti legjobbra
kiknek nem is jutott a nagy érzésből sem az észből
kik úgy élték életüket mint önmaguk aranyszobra
kiknek a szava csak dögbűz volt a korszakos sáskavészből

kik a tisztátalanságban ásták meg az ország sírját
aki vadállatként a más munkájából mindig jóllakott
akik érettük szenvedték el a pokloknak a kínját
ahogy Te aki álmodtad a láncot oldozó napot

hogy egyszer majd helyre áll a világnak megszokott rendje
hogy egyszer a bűnösökre záródnak a börtönkapuk
hogy őket fúrja a féreg a sok nyálkás sose renyhe
kiknek rímekbe szőtted a soha nem múló gyalázatuk

akik a gondolkodóknak csak szigorú határt szabtak
hogy az általuk teremtett isten legyen az imádott
kinél el sem képzelhetünk dicsőbbet és magasabbat
aki ha kell szőrén ül meg nekünk minden délibábot

aki csak sírokat ásott és lövészárkot és gázlót
hogy itt neked se lehessen jövőd hazád és otthonod
hogy Te is másfelé vedd az irányt máshol bontva zászlót
hol verseidért nem törik be minden nap a homlokod

ahol nem ébreszt benned is még a barát is kétséget
hol nem azután kérdeznek miután már főbe lőttek
hol mást is ízlelhettél mint a szomjúságot és az éhséget
hol nem kellett beállnod a sorba izzadt kőtörőnek

hol a hozzád hasonlókhoz az erő és a sors pártol
hol az Isten helyett nem a félelem tart a markában
hol a jövő ígérete nem készülhet bádogtálból
hol nem végezheti senki egy vén tövisbokor aljában


hol kaphattál az új népből ahogy a másfajta rajból
hol nem születnek nap mint nap ítéletek és sírdalok
hol elég volt már a vérből a halálos csatazajból
hogy vesszenek a ricinussal bőségesen megkent szélkakasok

végül visszatértél hogy a sors itt sújtson le a porba
hol puhatolják azóta is titkaidat nagy sután
neked kit a mesteremként hetediknek tettelek a sorba
Seneca Erazmus Plátó Epikur Voltaire és Szent Tamás után

azóta sem telik el nap hogy tőled én nem olvasok
a köteteidből fejből idézve egy-egy szöveget
bár zöldingesek nincsenek ma már se kakastollasok
hordom a belém eresztett hited és a szívgyökered

Móritz Mátyás

Feltöltés alatt...

Legfrissebbek a szerzőtől: Móritz Mátyás

Tovább a kategóriában: « Egymásra merőleges Narancsvirágok »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned