Pirula-kaland

remegő lábaim, nyelv alatt
vergődő szívveréseim egy újabb rohama
a test várának: alagút-pánik, omlásveszély;

lankás hullámvölgyeken át utazom,
pszichém lepkeszárnyai olyankor
összezáródnak félve –

Diabétesz Kisasszony is fel-le ugrál
örömében, de a szédülés anatómiája
már nem épp gyerekjáték: autóm kézifékben,

az altatók is tanyáznak a gyomorkertben, hátha
egyszer mégis hatni tudnának az elmére,
és a hullámhegyeken túl talán

ott található a gyógyszertemető,
s hiszem, hogy pirulák helyett lelkemnek
rétjén pipacsokat szedhetek majd végre –

Lajtos Nóra

Dr. Lajtos Nóra író, költő, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő vagyok. 1977-ben születtem Püspökladányban. Alapfokú tanulmányait Nádudvaron végeztem, majd a püspökladányi Karacs Ferenc Gimnáziumban érettségiztem. A Nyíregyházi Főiskolán szereztem magyar nyelv és irodalom-ének-zene, zongora szakos oklevelet, ezután a Debreceni Egyetemen folytattam tanulmányaimat. 2013-ban doktoráltam kiváló eredménnyel. A Magyar Írószövetség tagja vagyok. Előadásokat tartottam többek között Kolozsváron, Kaposváron, Pécsen, Budapesten a Magyar Művészeti Akadémián.

Ösztöndíjaim, díjaim: NKA-ösztöndíj (2016), Debrecen Kultúrájáért Alapítvány ösztöndíja (2018), a Litera.hu kritikapályázat I. díja, haikupályázat kiemelt díja, és az Év Pedagógus Költője (2018).

Főbb kutatási területem Sánta Ferenc novellisztikája, a 20. századi magyar és erdélyi irodalom története.
Két könyvem jelent meg eddig: A tiszta beszéd varázsa (2014) tanulmánykötet és verseskötetem Sorsszimfóniák (2015) címmel. 1997 óta publikálok különböző irodalmi folyóiratokban: a Magyar Naplóban, a Hitelben, a Szabolcs-szatmár-beregi Szemlében, a Pannon Tükörben, az egri Agriában, a nyíregyházi Vörös Postakocsiban, a Forrásban.
Prózai írásaim is nagy sikernek örvendenek: egyik novellám 2016-ban bekerült Az év novellái c. antológiába, majd 2017-ben A századelő novellái c. gyűjteményes kötetbe is.

 

Tovább a kategóriában: « Téli virágzás Újratemetés »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned