Akivel álmában találkozott


Alakja az égig ér, fehér ruhája lobog a szélben, mögötte nyújtózik kaleidoszkópszerű képeivel a múlt.
Gyorsan növekvő tincsei feslő virágfüzéreket bontanak, hegyről hegyre szökellő, könnyű lépteinek nyomán margaréták lebegnek elhullajtott vérének piros pacái közé. Selyemcipellős lába homokba rajzolt szíveken tapos, melléjük rajzolja sajátját, majd tehetetlenül figyeli, miként mossa el a körvonalakat a gyorsan feltámadó szélvihar. Elsírja fölöttük összes könnyét, aztán ragyog a nap megint, s a messzeségben újra ott rezeg a horizont. Olykor hátratekint vörösen fénylő hátukon fehér szirmokat ringató életútjára, s bár arca elé vont ránc-csipkével gyászolja fogyatkozó életerejét, letekint kezében tartott serlegének tartalmára. Meglátja benne önnön képmását, az elmúltat, s az eljövendőt, majd válaszra vágyón loccsantja az ambróziát az égre. A szétterülő hullámokon át hunyorogva olvassa ki elaggott szemével a csillagok üzenetét. Felfoghatatlanul távoli, mégis oly közelinek tetsző fényükből születik meg a bizonyosság, egy szó, melyre élethosszig várt: ÖRÖKKÉVALÓ.

Jánó Réka

Kalandos életutamat 1970 márciusában kezdtem meg Déván, Kőmíves Kelemen várának árnyékában, szüleim három gyermekének a legidősebbjeként. Csendes, félénk, ám annál élénkebb képzelettel megáldott kislány voltam, aki attól a pillanattól kezdve, hogy össze tudta olvasni a betűket, csak úgy falta a könyveket. Először csak testvéreim, és magam szórakoztatására találtam ki meséimet, később papírra is vetettem őket, rajzaimmal illusztrálva a bennük történteket. Ennek ellenére jóval földhözragadtabb szakmát választottam akkor, amikor eljött annak ideje: ápolónő lettem. Még nem voltam 19, amikor kénytelen voltam országot váltani, családom egészen Mezőtúrig menekült az akkori rezsim elől. A helyi kórházban dolgoztam néhány évig, majd Budapesten kóstolgattam tovább a szakmát, de nem ízlett, ezért váltottam. Voltam postás, igazságügyi orvosszakértő mellett gépíró, telemarketinges, ingatlanügynök, építőipari alkalmazott és titkárnő, jelenleg pedig tudományos asszisztens. Mindeközben rajzoltam, írtam, magánszínházban színészkedtem, énekeltem, sportoltam, táncoltam, utaztam és megszültem jelenleg 11 éves fiamat. Röviden szólva: unatkozni nem volt időm, olykor remekül mulattam, amikor pedig nem, azt igyekeztem mihamarabb elfelejteni.

Tovább a kategóriában: « Kuka? Hapci! Földet és vért »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned