Nm ajnlats!
(reinkarnációs terv nagyvonalakban)

Hű maradok:
- A piroshoz, mert az az élet, a napfelkelte és a naplemente színe.

-A fehérhez, mert az az isteneké és akkor keletkezik, amikor a csönd és ott kezdődik, ahol a színes álmok véget érnek.

-A zöldhöz, mert meditációs képként örökre belém égett a fűszálak világtengelynél is nagyobb, pici éle, a fűszálak felegyenesedő rugalmassága, a fűszálak csak vasra serkenő vére, melynek illata nyers, mint az elfojtott érzelmek patinája.

Következő életemben tehát továbbra is e három szín foglya maradnék, de ezúttal egy Spanyolországba emigrált mexikói család, mondjuk
lányaként
akarok megszületni, hisz lenni nőnek érdekes
és bizonyos korokban, bizonyos kor után,
bizonyos helyzetekben, bizonyos helyzet után

igazi kihívás,
nekem való feladat,
ebben a domesztikált őrületben,
ami a világ.

Természetesen szenvedélyes leszek és őszinte, mert az én - a mi - fajtánk nem blöffölhet és nem feledheti, hogy a test, a forma, és egyáltalán, minden jelenés: optikai csalódás csupán.
Apám
mondjuk szobrász lesz, vagy operatőr,
anyám
mondjuk táncosnő, vagy filmrendező.

Nem lesz túl vidám a gyermekkorom (ez fontos!), de számtalan, később gyümölcsöző
inzultus, impulzus,
inzulin, limuzin,
meszkalin, zselatin
fog érni
és ugyanúgy imádni fogom
a piros cipőket, a sarukat, a papucsokat, a pillangókat, a szitakötőket, a madarakat, a felhőket, az őzeket, a völgyekre ereszkedő ködöt,

és ugyanúgy fogom kerülni a hazug kutyákat,
az alamizsnaosztó, álnok kezet
meg a gyilkos kezet,
meg a pedofilokat,
meg a nekrofilokat,
meg az összes –fóbot
meg az összes –istát
mint most,
amikor

szófogadó, magyar asszonykaként,
(anyukaként),
éppen
a második, a harmadik és a negyedik lakatot csattintom fel a kirúzsozott ajkaimra,

(CSITT-CSATT-CSITT-CSATT-CSITT!)

így aztán az előzményekről,
tehát a szám és a lakatok keletkezési körülményeiről
sem jót, sem rosszat
elmndn nm tdk.

Nm ajnlats!

Balázs Csilla Kinga

Határon túli magyar vagyok – félig székely, mert van bennem székely gén is és mert Kovásznán születtem. Partiumi magyar vagyok, mert Szatmérnémetiben nőttem fel. Magyarországi magyar vagyok, mert 1989 októberében, két hónappal a Ceausescu-rezsim bukása előtt a szüleimmel Magyarországra települtünk. Mátészalkai, hodászi, szegedi, budapesti, érdi magyar vagyok, mert ezeken a helyeken éltem. Többnyire nem bizonyíthatóan, mert megszámlálhatatlanul sok albérletem zömét kénytelen voltam feketén bérelni. Külföldi magyar vagyok, mert többször éltem külföldön is. Humanoid parafa dugóként 2016 óta Németországban próbálom a víz felszíne fölött tartani magunkat. Jelen pillanatban tehát a német államnak nagyon hálás, németországi magyar vagyok.
Értelmes vagyok, mert röpke két év alatt a magyarországi tananyagot autodidakta módon elsajátítottam, a felvételi vizsgák után az ELTE német szakára bejutottam, viszont rejtélyes módon a szegedi József Attila Tudományegyetem vett fel, magyar-német szakra. Diplomás magyar vagyok, mert Szegeden megszereztem a külföldön mit sem érő tanári diplomáimat. Pedagógus magyar vagyok, mert 1997-ben fél évet tanítottam. Éhbérért. Szellemi szabadúszó magyar vagyok, mert több mint 25 éve fő bevételi forrásom a szinkrondramaturgiából származik. Paraszt ill. proli magyar vagyok, mert külföldön fizikai munkákból éltem és mert számtalan olcsó albérletem közül sok a „gettók” valamelyikében helyezkedett el. Egyedülálló magyar anya vagyok, mert három év bírósági herce-hurca után végre elválhattam és kiskorú fiammal együtt elnyerhettem a szabad költözködés és a szabad megélhetéskergetés jogát. Devizakárosult magyar vagyok, mert a válást követően a garzonunk elúszott. Kalandozó vándormagyar vagyok. A mítoszok és a legendák magyar nyelvállamának, a magyar online hazának (időnként kiebrudalt) aktív Onleánya vagyok.
Középiskolás korom óta írogatok, verseim, prózáim az utóbbi néhány évben jelentek meg a Napútban, a Holdkatlanban, a Stádiumban, a Comitatusban, az Art’húr Gondolán, a Magyar Irodalmi Lapban, az Irodalmi Jelenben.
Hiszek az alkotás szabadságában, tudom, hogy a hiteles szó és a szót követő következetes (jó)tett tudatformáló, valóságalakító hatással bír. Hiszem, hogy pokolra kell annak menni, aki dudás akar lenni, de mindennek van egy határa. Hiszem, hogy háborúban hallgatnak, vagy fű alatt lázadnak, vagy virágnyelven dúdolnak, vagy a betevő falatot hajkurásszák, vagy fals hangú kultúrprostivá válnak a múzsák.
Hogy ezzel a sok tudással és hittel mire és meddig megyek, az számomra is talány.

Tovább a kategóriában: « Gyermekhalál Kétszintes »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned