Nm ajnlats!
(reinkarnációs terv nagyvonalakban)

Hű maradok:
- A piroshoz, mert az az élet, a napfelkelte és a naplemente színe.

-A fehérhez, mert az az isteneké és akkor keletkezik, amikor a csönd és ott kezdődik, ahol a színes álmok véget érnek.

-A zöldhöz, mert meditációs képként örökre belém égett a fűszálak világtengelynél is nagyobb, pici éle, a fűszálak felegyenesedő rugalmassága, a fűszálak csak vasra serkenő vére, melynek illata nyers, mint az elfojtott érzelmek patinája.

Következő életemben tehát továbbra is e három szín foglya maradnék, de ezúttal egy Spanyolországba emigrált mexikói család, mondjuk
lányaként
akarok megszületni, hisz lenni nőnek érdekes
és bizonyos korokban, bizonyos kor után,
bizonyos helyzetekben, bizonyos helyzet után

igazi kihívás,
nekem való feladat,
ebben a domesztikált őrületben,
ami a világ.

Természetesen szenvedélyes leszek és őszinte, mert az én - a mi - fajtánk nem blöffölhet és nem feledheti, hogy a test, a forma, és egyáltalán, minden jelenés: optikai csalódás csupán.
Apám
mondjuk szobrász lesz, vagy operatőr,
anyám
mondjuk táncosnő, vagy filmrendező.

Nem lesz túl vidám a gyermekkorom (ez fontos!), de számtalan, később gyümölcsöző
inzultus, impulzus,
inzulin, limuzin,
meszkalin, zselatin
fog érni
és ugyanúgy imádni fogom
a piros cipőket, a sarukat, a papucsokat, a pillangókat, a szitakötőket, a madarakat, a felhőket, az őzeket, a völgyekre ereszkedő ködöt,

és ugyanúgy fogom kerülni a hazug kutyákat,
az alamizsnaosztó, álnok kezet
meg a gyilkos kezet,
meg a pedofilokat,
meg a nekrofilokat,
meg az összes –fóbot
meg az összes –istát
mint most,
amikor

szófogadó, magyar asszonykaként,
(anyukaként),
éppen
a második, a harmadik és a negyedik lakatot csattintom fel a kirúzsozott ajkaimra,

(CSITT-CSATT-CSITT-CSATT-CSITT!)

így aztán az előzményekről,
tehát a szám és a lakatok keletkezési körülményeiről
sem jót, sem rosszat
elmndn nm tdk.

Nm ajnlats!

Balázs Csilla Kinga

Erdélyi származású (bozgor= hazátlan) magyar vagyok, élig székely, mert van bennem székely gén is és mert Kovásznán születtem.

Partiumi magyar vagyok, mert Szatmérnémetiben nőttem fel.

Magyarországi (pannóniai) magyar vagyok, mert 1989 októberében, két hónappal a Ceausescu-rezsim bukása előtt a szüleimmel Magyarországra hurcolkodtunk.

Mátészalkai, hodászi, szegedi, budapesti, érdi magyar vagyok, mert ezeken a helyeken éltem, ezek a helyek hatottak az egómra. (Többnyire nem bizonyíthatóan, mert megszámlálhatatlanul sok albérletem zömét az albérletpiac íratlan szabályainak megfelelően, kénytelen voltam feketén bérelni, tehát a magyarok túlélő típusához tartozom.)

Értelmes  magyar vagyok, mert az áttelepülésünket követő két évben az akkori magyarországi felvételi tananyagot képes voltam autodidakta módon elsajátítani és a felvételi vizsga eredményeim alapján a ELTE német szakára bejutni. (Mai napig talány számomra, hogy akkor miért a szegedi József Attila Tudományegyetem vett fel, magyar-német szakra?)

Diplomás magyar vagyok, mert Szegeden megszereztem a Nyugaton semmit sem érő tanári diplomáimat.

Pedagógus magyar vagyok, mert 1997-ben fél évet tanítottam éhbérért egy állami iskolában. Elég is volt belőle.

Szellemi szabadúszó magyar vagyok, mert több mint 24 éven át fő bevételi forrásomat a gátlástalanul alulfizetett szinkron dramaturgia (magyar szövegírás) csöpögtette.

Büdös paraszt magyar vagyok, mert  nyaranta gyakran izzadoztam napszámosként a hodászi meggyfák alatt, vagy a krumpliföldön. (Másokat szipolyozó kulák paraszt magyar soha nem voltam és nem is leszek)

Proli magyar vagyok, mert külföldön fizikai munkákból éltem.

Lumpen magyar vagyok, mert a fekete albérletek mindegyike a szegedi, ill. a pesti„gettók” valamelyikében helyezkedett el.

Halvány-kék-vérű magyar vagyok, mert anyai ágról hétszilvafás és lófő székely nemesek vére csörgedezik az ereimben - éppen annyi, amennyi emlékeztet rá, hogy az ember gerincét nem hétrét görnyedésre teremtette a Teremtő.

Devizakárosult magyar vagyok, mert elváltam és támogatás nélküli  egyedülálló anyaként nem bírtam a lakáshitelező bankárcápák feneketlen kútra emlékeztető száját pénzzel betömni.

Vándor magyar vagyok:  kergettem a saját otthon kulcsát  Írországban, Ausztriában és Németországban.

2016-ban gazdasági menekültként a fiammal együtt Németországba vándoroltunk. 2016 óta tehát "külföldi" (=bozgor) magyar vagyok.

A mítoszok, legendák, naiv utópiák Magyar Nyelvállamának, a globalizálódó - fanatizálódó  magyar Online Hazának időnként letiltott, gondolkodó magyar Onleánya vagyok.


Középiskolás korom óta írogatok, verseim, prózáim az utóbbi néhány évben jelentek meg a Napútban, az Irodalmi Jelenben, a Holdkatlanban, a Stádiumban, a Comitatusban, az Art’húr Gondolán, és a MILHÍRMagazinban.
Hiszek az alkotás szabadságában, tudom, hogy a hiteles szónak, mint impulzusnak, tudatformáló, valóság alakító ereje van. A szó nem játék. Hiszem, hogy pokolra kell annak menni, aki dudás akar lenni, de mindennek van egy határa. Hiszem, hogy élni és tapasztalni jó. Hiszem, hogy háborúban hallgatnak, vagy fű alatt lázadnak, vagy virágnyelven dúdolnak, vagy a betevő falatot hajkurásszák, vagy fals hangú kultúrprostivá válnak a Múzsák.
Hogy ezzel a sok tudással és hittel mire és meddig megyek, az számomra is talány.



 

Tovább a kategóriában: « Gyermekhalál Kétszintes »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned