ŐSZ, BRAILLE ÍRÁSSAL

Hallottam, hogy hullnak
az őszi levelek.
Szobám falán átbújt a csend.
Hallottam az őszi kertet,
s, hogy az eső, lassan elered.

Tompán hullt le az est,
csak csendben sírt a szél,
lustán ütött az óra,
így jött el hosszan az éj.

Hallgattam, hallgattam a csendet,
tudtam, múlik az idő,
tudtam, hogy örök,
s csodáltam a rendet.

Utoljára frissítve:2018. október 16., kedd 10:22
Haranghy Géza

Haranghy Géza

1948. október 11-én született Tompán. Hódmezővásárhelyen él. A helyi, Kárász József Irodalmi Kör, a Dél-Alföldi Művészeti Kör, valamint, az óbudai Krúdy Gyula Irodalmi Kör tagja.
Első versei az Accordia Kiadó „Hóezüst” antológiájában jelentek meg 2004-ben. Ezt még számos hasonló követte különböző kiadóknál. Kárász és Krúdy okleveles, 2013-ban ezüst okleveles lett a Szárnypróbálgatók, zsűri különdíjas (A színésznő) Tolnay 100 pályázatán.
2015-ben a Vásárhelyi Látóhatár Őszikék pályázatán „Őszikék” díjas. Írásai olvashatók; Kláris, Föveny, Vásárhelyi Látóhatár irodalmi lapokban.
Önálló kötetei: Szavak szárnyán, 2012, versek, Volt egyszer egy mikulás, mesekönyv, 2008, Ki volt Hüm Brek?, 2012, meseregény, Levelek – szélben, 2016, versek. Ki volt Hüm Brek? I-IV. bővített, II. kiadás, 2017.

Legfrissebbek a szerzőtől: Haranghy Géza

Tovább a kategóriában: « Tunézia nem csak tengerpart Ostinato »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned