Elengedlek…

ősz közeleg
pocsolyába hullnak fáradt
barnába öltözött levelek
keresztúthoz érnek
a semmit mondó napok
por takar léptet – fáradok

ősz közeleg
pőrére vetkeznek az álmok
egyedül maradtam – fázom
takaróm száraz avar
szél simítja arcom
a hajnal sem talál - fázom

ősz közeleg
tenyeremből hullik a fáj
utam már vége felé jár
lehullik álarcom akár falevél
folyóvíz lesz menedék
az elmúlás nyomomba ér.

…elengedlek
a játék most véget ér
emléket takar zöld penész
ha visszanézel – velem félsz

Kozák Mari

Az életem java tanítással telt el, és tanulással.
Mindig vonzódtam az irodalomhoz, gyönyörködtettek a versek, mesék - magam is próbálkoztam az írással már fiatal koromban. Aztán valahogy hátat fordítottam mindennek - három gyönyörű gyermekem lekötötte minden pillanatomat.Vagy 15 évvel ezelőtt kezembe került egy régi mesém - megmutattam kis tanítványaimnak - tetszett nekik - én meg újra írni kezdtem. Először csak meséket, majd verseket. Néhány csoportban megfordultam már, mire meg mertem mutatkozni nyilvánosan is. Aztán bátrabb és bátrabb lettem - kaptam jó szót, kaptam dorgálást, de nem hátráltam.
Egy szörnyű tragédia megtanított arra, hogy másoknak is segítenek verseim, prózáim.
Több Antológiában megjelentem már. Saját könyveim vannak - versek, prózák, mesék. Van egy önálló oldalam, ahol megmutatom magam, ahol elvesztett fiamhoz írt írásaim szólnak anyákhoz, apákhoz, családokhoz.
Nekem az írás az életem, a megélt és átélt pillanatok, a másoknak segítés, a csodák várása és megmutatása. Talán sikerül, talán vannak akik megállnak egy pillanatra és velem gondolkodnak, velem örülnek vagy éppen sírnak.
Hiszem, hogy egy vers, egy mese, egy történet is segíthet feldolgozni a fájdalmat, szájszélre kérhet egy mosolyt, tenyérbe ültethet egy álmot.

Tovább a kategóriában: « Gombócsirató Megmaradt kezével »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned