A távlatról

Összezsugorodott a holnap,
kicsivé lett, mint apró gyöngyszem -
tartottam tenyeremben könnyen,
s dúdoltam neki sárga holdat.

Szaladtam az ablakhoz lesni,
hogy feljött-e már az én csöppem -
de sajnos megbotlottam közben...
s gyöngyöm nem látja mától senki.

Sztancsik Éva Lambrozett

Békés megyében (Endrődön) születtem, 1960-ban. Leánykori nevem Sztancsik Éva.

Gimnáziumba, majd egészségügyi szakiskolába jártam, s később elvégeztem

az óvodapedagógiai főiskolát. Négy csemetém született, két lány és két fiú.

Egyetlen unokám óvodáskorú.

Jelenleg Budapesten élek (12 éve), munkám a Heim Pál Gyermekkórházhoz köt

már jóideje. Előtte magánvállakozóként, vendéglátósként, kereskedőként is

ténykedtem. Hasonlóan változatosnak mondható eddigi lakhelyeim száma és

földrajzi eloszlása. Sajnos a bizonytalan és olykor a kilátástalan háttér nyomasztó volta

meghatározó szerepet tölt be az ember életében. Ez rányomhatja bélyegét írásaimra,

de azt vallom, hogy különbözőségünk okán-folytán tudunk különfélék lenni, ami

szükséges és elvárható ahhoz, hogy ne mosódjunk össze másokkal.

Az irodalom mindig vonzott, szerettem fogalmazni, s olvasni egyaránt. A versírás

talán örökké a véremben nyüzsgött, de bizonyos időszakokban ezt nem tudtam kiteljesíteni, hiszen (a család szempontjából) fontosabb dolgokra kellett koncentrálnom. Mostanság szinte létszükségletnek érzem, hogy látható formákba öntsem gondolataimat. Elindultam egy ösvényen, ami (úgy vélem) nem volt kitaposva, de azt érzem, hogy mára nagyjából sikerült elfogadtatni magam. Az olvasók megtalálhatnak honlapomon (lambrozett.eoldal.hu), irodalmi portálokon, újságokban és közös kötetekben

Sztancsik Éva Lambrozett (netán Éva Lambrozett) néven.

Saját verseskönyvem még nincs, de dolgozom rajta, s remélhetőleg nemsokára sikerül számomra is elfogadható formába öntenem.

Legfrissebbek a szerzőtől: Sztancsik Éva Lambrozett

Tovább a kategóriában: « Radnóti Belvárosi téli tárlat »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned