Nem tart sokáig


Hullámos hajú, barna volt,
elbolondozott órákig,
hittem, hogy holtomiglan lesz, ám
nem tartott sokáig.

És akkor gyűjteni kezdtem.
Fotókkal csaltam csapdába
az időt, bizonyítandó,
hogy létezett a ház, a tó,
anya, gyerek, a nyaraló,
az Ostende-i kaszinó,
egy ősz pödörte falevél,
egy disznótoros, régi tél,
ház kulcsai a kő alatt,
az avarban futó patak,
egy ráncban megbúvó mosoly,
hófogságban várrom, komor,
tengerparton tarisznyarák,
osztrigahéj és Esplanád,
bőgő tenger, barátok arca,
a bőrbe vésett évek karca…

S az összes dolog, amiről
tudom, hogy öröm, s bánat is, mert
akárhogyan is szeretnénk,
egy sem tart sokáig.

Utoljára frissítve:2018. szeptember 07., péntek 14:30
Haász Irén

Bemutatkozás

Haász Irén vagyok. 1954.-ben születtem, Budapesten. Nevelőszülőknél nevelkedtem. Sajátos életem során közgazdasági végzettséggel több szakmában és munkakörben próbálkoztam több-kevesebb sikerrel. Voltam vállalkozó és alkalmazott, vezető és beosztott, eltartó és eltartott. Három gyermek nevelése nyomta vállamat, olykor egymagamban, mivel második házasságban élek. 2008-ban súlyos betegséget diagnosztizáltak nálam, a kezelés alatt írtam első regényemet figyelemelterelés ürügyén. Ifjúkori verseim elkallódtak már, az idő folyamán az élet más területeivel voltam kénytelen foglalkozni, de kis unokám születése óta ismét írok, és immár őrzöm rapszodikusan születő szerzeményeimet. 2010.-ben a Hajnal kikötői c. antológiában válogatás jelent meg gyermekverseimből, s a kiadó további működésre buzdított. Tagja vagyok több kulturális klubnak és portálnak, szerepelek antológiákban, kaptam néhány díjat is, köztük a 2015-ös Gödöllői Irodalmi Díj ezüstjét. Novellákat és második könyvemet írogatom, lustán, mert közben megátalkodottan verselek…

Tovább a kategóriában: « Szerettem volna Pillangót látunk »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned