Lélek a vizek felett

friss bőkezű reggel volt
elszórtam nyarat telet
gúnyomon folt hátán folt
lélek a vizek felett

csak szárnyalni akartam
fent átszelni a teret
matattam az avarban
lélek a vizek felett

a félelemtől féltem
féltem hideget szelet
más mércéjével mértem
lélek a vizek felett

le kellett volna ütni
egy csapásra a hetet
hamupogácsát sütni
lélek a vizek felett

most már ugyanazt mondja
a lehet és nem lehet
enyém mindenki gondja
lélek a vizek felett

csillagporos este van
itt az utolsó menet
fénybe ringatom magam
lélek a vizek felett

Vadászi Árpád

Bemutatkozó

Elhagytam az ötödik ikszet,
mikor rájöttem, hogy a tollam viszket.
Kiderült, ha vele a papírt vakarom,
ha nagyon akarom
a karom
úgy lendül,
hogy biztos lehetek benne szentül
- mivel agyamban a hangya bent ül –
amit leírok vele,
viccel, rímmel, történetekkel lesz tele.
Már sok mindent tollhegyemre tűztem,
csengő-bongó szavakat szavakba fűztem,
passzióként űztem,
amit lebetűztem.

Vadászi  Árpád  

Legfrissebbek a szerzőtől: Vadászi Árpád

Tovább a kategóriában: « Rétegtan Vagy, aki vagy »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned