impulzusok

száguldó viharok hátán
hangsikolyok
mint szférák zenéje
nyomában
csillagképek születnek

ekkorát még soha
nem sóhajtott a halál

virrad
harmatcseppek tűnnek el
örökre

a nappal még hordozza
az éji látomást
miközben
sablonos hétköznapok
emésztik fel
az érzékeny lelket
miként a balta hasogatja
a fát…

az kinek fáj

Kránitz Laura

Budapesten élek.

Mottóm: Edgar Allan Poe: Álom az álomban- című versének két sora.
Úgy érzem, megfogalmazza azt a hangulatot, világot, amely közel áll hozzám!
„Minden, mi van e bús világon, álomba ködlő furcsa álom.”

Aktívan 2009 óta írok, előtte kihagyásokkal.
Verseim fő témái: gondolataim arról, hogy látom a világot, milyen hatások érnek. Kérdésekre kérdésekkel válaszolok, örök kételkedő vagyok.
Szeretem a filozofikus gondolatokat, a tömörített, lényegre törő fogalmazásokat, az élet értelmét kereső boncolgató írásokat.
A szabad versformát kedvelem.
Érdekel minden, ami művészettel kapcsolatos, és kiemelkedik az átlagból.
Tartalmilag a tömörített formát szeretem.
.

Tovább a kategóriában: « Kopogó bogár Csöndbélés »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned