MINTHA KACAGNÉK

Nem tudok sírni,
mert tágra nyílt szemekkel
figyelem unokám,
ne rántsa magára az eget –
nem akarok sírni,
mert épp most röppent kézfejemre
egy katicabogár,
s már nagyon régen láttam egyet
ilyen közelről:
ideje megszámlálni pöttyeit
s hallgatni aprólábas mélázásait.

Nem sírhatok,
mert most halad el előttem
egy száz éves ember
és szemében ott vannak,
az ellobbant percek
irdatlan szénkupacai,
melyek a lét-nyomás alatt
gyémánttá nemesültek,
(tiszta csillogás a későesti égen).

Nem tudok sírni,
mert épp csorognak a könnyeim,
mintha kacagnék.

Utoljára frissítve:2018. október 10., szerda 14:53
B. Tomos Hajnal

BEMUTATKOZÓ – B.TOMOS HAJNAL
Első versemet 13 éveskoromban közölte a Brassói Lapok. Az akkori olvasószerkesztő, Lendvay Éva, bíztatott, írjak, küldjek még verset a lapnak, mivel –ahogy ő fogalmazott – valami ritka belső feszültséget, koromra egyáltalán nem jellemző lényegretörést észlelt verseimben. Én persze, továbbra is írtam, de csak a kis, vonalas füzetemnek, ugyanis több mint húsz évig senkinek sem mutattam meg alkotásaimat.Végül a továbblépés, vagy talán a megmérettetés vágya arra ösztönzött, hogy újra bekopogjak a költőnőhöz, aki a kezdeti meglepődés után rögtön pártfogása alá vette írományaimat és megszerkesztette első verseskönyvemet “A füvesasszony”-t. Máig 11 kötetem jelent meg, közülük 2 interjúkat, a többi verseket tartalmaz. A ‘90-es években a Brassói Lapok szerkesztője voltam, majd 2002-ig a Romániai Magyar Szó tudósítója. Jelenleg középiskolai tanárként keresem kenyerem. Mellesleg több internetes irodalmi közlemény munkatársa, a Porcelánszív Irodalmi Folyóirat és a Gondola Kulturális Magazin szerkesztője vagyok.

Tovább a kategóriában: « Emlék Jóra fogadni »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned