Attila örök

Jöttél, elcsípni angyal szárnyszélét,
örökbérleted az öntudat.
Vágányok közén előzni utad
elszöktél, 80 éve már, s én még


csüggni hagyom magány-magvadat,
hogy érjenek a csonthéjas szavak
gyümölccsé, a szürettel várnék.
Felhőjátékod fény-árnyék.

Torkod hiába marta szénpor,
de nem korhad el e vén kor-
fának ojtott ága itt.
Nekem szép vágott virág a hit,

kertész, látod, az elvadult kert
csak gazt terem, bár epedtél kuglert,
égkékítő mosónőben mamát,
szeretőt. A szívre szabott kabát

túl szűk lett mégis neked.
Anyaszült csóré, örök gyerek
maradsz, hiába incseleg
a vonatfütty, utolsó öncseled,

ördögi vérdrámád volt e hecc,
de a kaszás régen is csalt már.
Felnőni úgysem akartál,
világ-vénné sem lehetsz.

Molnár Jolán

Molnár Jolán
1960-ban születtem, Budapesten lakom. Eredeti szakmám textiltervező-rajzoló. A versírással 2003 táján kezdtem foglalkozni, bár addig is érdekelt a költészet, klasszikusok és a kortársak egyaránt.
Több helyen megjelentek verseim, netes irodalmi oldalakon, (pl. Porcelánszív folyóirat, Kaláka folyóirat, Bécsi Napló, Dokk, Poet, DMK antológiák) többször díjat nyertem Poet-es verspályázatokon.

Legfrissebbek a szerzőtől: Molnár Jolán

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned