EGY PRÓFÉTÁRÓL
Pilinszky Jánosra gondolva

Akkor talán még ő sem tudta,
hogy jelen időbe tett állításai
mind ott lesznek a jövőben,
az általunk bejárandó mostban,
s minden festékszagú sora
a mai lét precíz vektora.

Úgy írt, mint a próféta,
ki látomásaiból ismeri
a koponya-táj minden zeg-zugát :
mi már semmit sem adhatunk hozzá,
mert kerek-készet alkotott,
apróra kicentizett rajzot,
hol mint majdani csatatereket,
jelölte be a következményeket.

Akkor talán még ő sem tudta,
hogy jelen időbe tett állításai
már bútorozzák a jövőnket,
s mint kútmélyből látja
a holnap érkező fellegeket.

Utoljára frissítve:2018. október 10., szerda 14:51
B. Tomos Hajnal

BEMUTATKOZÓ : B.TOMOS HAJNAL

Első versemet 13 éves koromban közölte a Brassói Lapok. Az akkori olvasószerkesztő, Lendvay Éva, bíztatott, írjak, küldjek még verset a lapnak, mivel –ahogy ő fogalmazott – valami ritka belső feszültséget, koromra egyáltalán nem jellemző lényegretörést észlelt verseimben. Én persze, továbbra is írtam, de csak a kis, vonalas füzetemnek, ugyanis több mint húsz évig senkinek sem mutattam meg alkotásaimat.Végül a továbblépés, vagy talán a megmérettetés vágya arra ösztönzött, hogy újra bekopogjak a költőnőhöz, aki a kezdeti meglepődés után rögtön pártfogása alá vette írományaimat és megszerkesztette első verseskönyvemet “A füvesasszony”-t. Máig 15 kötetem jelent meg, közülük 4 interjút és rövidprózát, a többi verseket tartalmaz. A ‘90-es években a Brassói Lapok szerkesztője voltam, majd 2002-ig a Romániai Magyar Szó tudósítója. Ezt követően nyugdíjazásomig középiskolai tanárként dolgoztam. A nyomtatott kiadványok közül jelenleg a Brassói Lapok, a Székelyföld, a Várad, a Kalejdoszkóp és az Aranypor közli írásaimat. Ezzel párhuzamosan több internetes portálon is jelen vannak alkotásaim, valamint a Gondola Kulturális Magazin szerkesztője vagyok. 2020-ban az Előretolt Helyőrség, a Litera-Túra Kiadó és a Liget folyóirat által meghírdetett alkotói pályázatok nyertese lettem.

Tovább a kategóriában: « A versezet nőneme Illetékes varázs »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned