Szonettkoszorú Radnóti Miklós emlékére

3.

Még ma is oly sérülékeny minden véna.
Ezen tűnődöm… rejt egy kávéház árnya.
Fejem felett álmos pók – szövése néma,
És eszembe jutsz. A pók a hálójába,

Én pedig e versbe szőlek bele Téged.
Voltál pásztori múzsa, lettél példakép –
Királyi. Kávémban holdívű arcéled
Kémlelem, míg várom, omoljon ránk az ég,

Hiszen akkor újra itt lehetsz közöttünk.
És ha halni kell – összekulcsoljuk kezünk –
Te légy utolsó imánk, testünk porára,

S szíved, mely befogadja lelkünk, mint kehely,
Dobbanjon össze e világ szívével, mely
Egyre lassulva ver óráról órára.

4.

Egyre lassulva ver óráról órára
Pangó életünk egyenetlen pulzusa.
Az, hogy létezünk, a hétköznap szokása,
Olyanok vagyunk, mint gyümölcs, mi lehullna.

Miklós, tudtad jól, majd halálba érsz Te is,
És rettegted; mi érik, egyszer megrothad.
Hát ne félj, hiszen mi még ízleljük ma is
Zamatos szavad… de sajátunk megposhad,

Mint burokban szűkülő gyenge magzatnak…
És vézna tagjaink is úgy zsibbadnak,
Az ölelés hiánya már fáj kezünknek.

Ha jő a születés sajgó pillanata,
És a sokk a sírást nyers tüdőnkbe fojtja,
Legyél defibrillátora jelenünknek.

7.

Te légy következménye minden tettünknek,
Ha engedni merik azt, hogy merjünk tenni,
Ha nem, homályban írunk, mintha szemünknek
Fájna a fény – csak így tudunk „volt”-ból lenni.

Ne higgyük, a hatodik után minden kész,
Az Úr a hetedik napon megteremté
A megírhatatlant, ahol talán az ész
Sem tudja felfogni a vers feszülését.

Éjben érződik a szavak igaz terhe –
Mázsás ködként szitál le ránk minden este;
Csak az álom, mi a sötéten áthatol.

Még önmagunk elől is ez a rejtekünk,
De jaj, már néha álmunkban is vétkezünk –
Mentsd fel elménk gyarló gondolatok alól.

Partmann Tibor

Önéletrajz


Partmann Tibornak hívnak, 1983.12.20.-án születtem. Gyermekkoromat Iregszemcsén töltöttem, de most már hosszú évek óta munkám és életem Tamásihoz köt. Nős vagyok, és egy kislány apukája.
Már egészen fiatal korom óta humán beállítottságúnak éreztem magam, ezért is volt furcsa, hogy tanulmányaim szinte végig a reálgondolkodás irányába tereltek (közgazdász diplomám van). Ez a kettősség érződik verseimben, hisz gondolataim a magam által szabott szabályok közt törekednek arra, hogy az olvasót szabad továbbgondolásra sarkallják.
12 éves korom óta írok. Először helyi lapokban publikáltam. Huszonéves koromban kezdett el komolyabban foglalkoztatni a versek megmérettetésének gondolata. Ekkor mélyebben vizsgáltam a kortárs költők műveit, s így fokozatosan próbáltam meg kialakítani saját költői világomat.
Fontos év volt számomra 2011, hiszen ekkor leltem írói otthonra a Holnap Magazin hasábjain, valamint az év nyarán öltött fizikai valóságot gyermekkori álmom, mikor kezembe foghattam első kötetem, a „Hajnalnyi magány”-t. Magánkiadásban jelent meg a Holnap Magazin gondozásában. 2012-ben szerepelhettem a szintén Holnap Magazin szerkesztésében megjelent első „Így írunk mi” antológiában. Ebben a kötetben olvastam Kiss Beáta verseit, melyek megtetszettek nekem, és elkezdődött köztünk egy párbeszéd. Eredménye egy izgalmas, közös kötet lett, mely 2013-ban jelent meg, Tandem címmel.
Több művem szép helyezést ért el különböző pályázatokon, 2014-ben vehettem át a Batsányi-Cserhát Művész Kör által adományozott Radnóti-emlékdíjat a költőóriás tiszteletére íródott szonettkoszorúmért. Erre a díjra vagyok a legbüszkébb, de öröm számomra, hogy neves költők, valamint irodalomkritikusok mellett irodalomkedvelő pedagógusok is tiszteltek már meg első helyezéssel.
2016 nyarán jelent meg harmadik (második önálló) kötetem Reflexió címmel, szintén a Holnap Magazin Kiadó gondozásában. Szinte az indulása óta kisebb-nagyobb kihagyásokkal publikálok a Hetedikben, valamint 2017 évtől vendégszerkesztőként is segítem a lap szerkesztőinek munkáját.

Partmann Tibor

Legfrissebbek a szerzőtől: Partmann Tibor

Tovább a kategóriában: « Sorsok Az én kicsi hazám »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned