A hit peremén

Szárnyában kínnal verdesett a hajnal,
a gyilkos Nap tüze megperzselte őt,
és távolban a harsány utcazajjal
elbúcsúztattam a máglyára menőt.

A harmatkönnye gőzölögve eltűnt,
a pirkadattal elhamvadt az álmom,
éber éjjeleken halmozom a bűnt,
s nappal a kétes feloldozást várom.

Az izzó Napra béklyókat veretve,
a Pillanatban sejtem reggelente
a harmattól ázó mindenséget én,

s míg az érintetlent tiporja lábam,
szeretnék hinni a gyönyörű mában,
hogy estig rám lel az egyszeri erény.

Utoljára frissítve:2018. július 15., vasárnap 12:36
Török Nándor

Bemutatkozás

„Nem vagyok bölcs és nem vagyok bölcsész. Nem vagyok bölcsész és ezt a költészetben szakmailag hátrányként élem meg. Máshonnét indultam és máshová is fogok érkezni, ha egyáltalán megérkezem valahová és nem tévedek el. Keveset tudok, kevesebb a belém sulykolt elméleti élmény és a fölöttem lebegő isteni sugallat. Ezért a valóságra hagyatkozom. Hol mélysége homályában tapogatózom, hol vibráló fényében szárnyalok. (Mindenképp elvakítva érzem magam) Sokszor nem tudom minden gondolatomat és érzésemet megfogalmazni, ezért egy állandó hiányérzet mardos, de talán jobb is így. Van, ami inspiráljon.

Ha fájdalomról írok az valódi földi fájdalmat jelent és a papírra vetett boldogságot sem élem meg oly bonyolultan és szárnyalón. (Ha a rózsáról írok, nemcsak a szirmok illatát, nemcsak a tüskék szúrását érzem, hanem a trágya természetes szagát is, mit ültetéskor a tövéhez tettem. Kérges tenyeremen érzem az ásó ismerős nyelét, bakancsom résein érzékelem és értékelem a kiloccsant öntözővíz pimasz tréfáját, s metszőollómon hallom lecsordulni az elfagyott hajtások megkönnyebbült sóhaját. De legtöbbet a körmeim alatti gyász és nyöszörgő derekam szemérmes suttogása mond el.)

Ez is egyfajta költészet, csak kicsit talán kiábrándító, hiszen ezekkel a dolgokkal senki sem szembesül szívesen.”

Török Nándor

(részlet: Ars poetica)

http: mek.oszk.hu/18300/18382/

Tovább a kategóriában: « Ez lenne hát az életed Te Hold »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned