Egy kiállítás képei

 

Fényeket festett. Színeket és naputakat. Az évek alatt sok tucat vászonra, mígnem egy nap letette az ecsetet és úgy döntött, befejezte. Többé nem veszi kezébe, mert tökéletesebbet már nem festhet. Kiválasztott tíz képet és a többit elégette. Addig egyetlen egyet sem adott el, sőt munkáit senki sem láthatta. Most gondosan elrendezte a megtartott képeket és kinyitotta műterme ajtaját. A fények és színek becsalogatták az embereket, akik csodájára jártak az ismeretlen festő kiállításának. A hetedik napon megjelent a Műgyűjtő. Megállt a terem közepén és lassan körbeforogva vizsgálta a festményeket, majd az ajtóhoz lépett és határozott mozdulattal becsukta. Ketten maradtak a napút képekkel. A Műgyűjtő gazdag volt és tudta, mit akar. A Festő szegény, de valamit ő is tudott, többé már nem tud festeni ilyen képeket. A szerződésüknek két pontja volt, amelyet a Festő könnyed szívvel elfogadott. Nem dedikálja a vásznakat és soha többé nem fest. A Műgyűjtő hatalmas összeget fizetett a képekért és egyben a műteremért. A Festő húszegynéhány év múlva egy éjszaka tért vissza a városba. Egyenesen a műteremhez vezetett útja. Megmaradt pótkulcsával kinyitotta az ajtót. Hátizsákjából kivette palettáját és csupa sötét színeket nyomott rá a festékkészletéből. Gyorsan dolgozott. Valamennyi képét kijavította. Árnyakat, árnyékokat, fellegeket festett. Árnyalta a naputakat, átszínezte a fényeket. Kiegyenesítette a síkokat. Végül eltörte vonalzóját és mind aláírta. Munkáit befejezte. Jobbat már tényleg nem festhetett. A városszéli tó hold világította ezüst útjába csobbant. Csendesen siklott a sötétben tündöklő fényforrás irányába, mígnem teljesen ellepte a víz. Reggel ajtónyitás után nem borult fénybe az utca. Az őrök egy levágott emberi fület találtak a terem egyik sarkában. A másikban vonalzók darabjait.

Utoljára frissítve:2018. július 04., szerda 16:57
Pázmándi Péter

Szerkesztés alatt...

Tovább a kategóriában: « Az Arany Tigrisben Az emlék marad »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned