Szentek könnye

„ha a lámpák fényköre: szent! szent!”
„A játék erre megy ki.”
Takács Zsuzsa

 


Egyedül áll a lámpa sárga fénykörében.
Rubin, viola színekben párlik a színfal,
városalakzat, síklapok fedik egymást.
A házak sehogyan sem állnak térbe,
összehajtható a díszlet, csak a fénypászma
kivetülése jelzi, és a várakozóban
látszik, megtestesülve. Nem mond le róla,
térbe vetíti.

***

A Gyermek három ujja.
Mutató, gyűrűs, kisded.
Hüvelyk már régen elment.
A középső lakolhat.
A hinta leng, kimozdul.

Ma mind megenném, végleg.
Neked maradnék, szentem.
De felnőttem, ki hinné.
Kicsinyeim is, nézd csak.
Máshol laknak, lakolnak.

A hinta leng, bemozdul.
Hűlt hely az éles képnek.
Posztra sem érdemes már.
Morzsolgatom a hármat.
Mutató, gyűrűs, kisded.

***

Nyakadban csontos ujjak. Ismerős,
aligha kellemes szorítás, még innen
a tűréshatáron. Masszíroz, stimulál,
érzékeidet elegyíti a fájdalommal.
Füledbe simít. Hallod. Itthon vagy,
szentem, belőlem nősz, ujjaimból.

Utoljára frissítve:2018. július 15., vasárnap 12:32
Miklya Zsolt

Fogyatékkal, hiányokkal születtem és nőttem fel, a nyelvet is hiányokkal együtt kaptam, mint egy csipkemintázatot. Gyerekként játékaimmal és képzeletemmel, kamaszként lázadással és fel-feltörő versforrással, felnőttként alkotó folyamattal és az inspiráció forrásvidékének tiszteletével próbálom kezelni a helyzetet. Így születnek – többek között – a verseim.

Legfrissebbek a szerzőtől: Miklya Zsolt

Tovább a kategóriában: « A Halhatatlan A JEL »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned