A TITOK /emlék-töredék/

Este volt.
Már feküdtem
a klórszagú ágyamban.
Mellettem
egy 13 év körüli lány,
de lehet, hogy idősebb volt,
már nem emlékszem.
Kapóra jött neki
a hallgatagságom.
A paplanja alól
előhúzta két kezét,
csuklóiból
sötétvörös vér 
buggyant elő.
Nem lettem rosszul,
nem szóltam,
nem sírtam.
Másnap már
üres volt a lány ágya.
Engem hiába faggattak,
nem mondhattam semmit,
hisz csak egy 
kisgyerek voltam,
egy meg nem értett
valaki,
valahol,
messze
az otthonától.

Vercsek Györgyi

Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy bemutathatom magam A Hetedik oldalán.
Nem könnyen írok magamról, mindig is különc, befelé forduló voltam, nehezen teremtettem kapcsolatokat mind gyerekként, mind pedig a későbbi korszakaimban is.
Fiatalon mindig is képzőművész szerettem volna lenni, de szülői hatásra – miszerint a művészetből nem lehet megélni – más pályára sodort az életutam és egy titkárnői-adminisztrátori-ügyintézői képzést végeztem. Pedig jártam rajziskolába, elvégeztem egy rajzfilmes fázisrajzolói tanfolyamot, látogattam egy nyári kurzust az Iparművészeti Egyetemen, koptattam egy fazekasképző korongját és autodidakta módon festegettem a képzeletem által diktált – főként absztrakt és nonfiguratív – képeket.
Aztán teltek az évek, családot alapítottam, és idő hiányában a művészi hajlamaim egy hosszabb időre háttérbe szorultak. Most, hogy a fiaim már felnőttek, vissza-visszatérek egy-egy kép megfestésére, de a régi katartikus élmények és az alkotás varázsa már messze nem az igazi, érzem, hogy valami kettétört, és az a varázs, ami fiatal koromban szerves része volt életemnek, már csak foszlányként csillan az ecsetjeim sörtéin. A művészi alkotások iránti csodálatom és szeretetem azonban soha nem fog lankadni.
A versírással 3 éve kezdtem el foglalkozni, de hogy mi hozta elő belőlem ezt a képességet, nem tudnám megindokolni. Egyszer csak felötlött bennem a gondolat, hogy – az addig abszolút nem látogatott – Facebook oldalán keressek valamiféle irodalmi oldalt. Rögtön be is léptem két csoportba, és jelentkeztem egy verses játékra, ahol még azon a héten nagy meglepetésemre I. helyezést értem el egy gondolatommal. Ezután több pályázati anyagommal is sikerrel jártam. A kedvenc műfajom a haiku lett, amire szintén véletlenül bukkantam rá egy költői csoportban. Mivel a rövidebb verseket részesítem előnyben, egyből megtetszett ez a tömör, velős, háromsoros mondanivaló, aminek azóta is a bűvöletében élek. Szinte minden haikus rendezvényen részt vettem, sok versenyt, pályázatot megnyertem ebben a műfajban.
A – nyilvánossággal is megosztott – verseim többnyire antológiákban, folyóiratokban, néhány irodalmi oldalon és az idővonalamon olvashatók.
A verseim által már jó néhány „titkomat” felfedtem az olvasók előtt – nem tudom, helyesen tettem-e – de nekem mindenképpen megkönnyebbülést jelent, ha a terheimen az írás által könnyíthetek egy kicsit.
*
minden megírt vers
lelkemet csupaszító
megkönnyebbülés
*
A gyerekkori megpróbáltatásaimról, nehézségeimről, fájdalmaimról szóló verseimet „emlék-töredék” jelzővel látom el. Szinte minden megírt sorommal magamat adom, vagy a velem kapcsolatos történések, élmények törnek felszínre.

Tovább a kategóriában: « Álom
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned