Kartondobozok

Sötét van. Öngyújtó lángja lobban,
a NARRÁTOR rágyújt. Néhány másodpercig csak
a cigaretta parázslik, majd
egy mennyezetről lógó izzó lassan
megvilágítja a szobát: a fehérre meszelt falakon
nincsenek ablakok, a padlón felcímkézett
kartondobozok hevernek, de a feliratok
olvashatatlanok. A SZERZŐ az egyik dobozon ül
lehajtott fejjel, mögötte VALAKI MÁS áll,
SS-egyenruhában, hátratett kézzel.
A NARRÁTOR a színpad közepén áll,
bohócjelmezt visel.

NARRÁTOR
Az ember az egyetlen élőlény
a földön, ami képes megkülönböztetni
a tudatát a testétől. Ennek köszönhetjük,
hogy képesek vagyunk
megzabolázni ösztöneinket.

(Rövid szünet)

Ennek köszönhetjük, hogy domináns fajjá váltunk.

(A cigarettájába szív, hosszan fújja ki a füstöt)

Ez a képességünk felel
dualista gondolkodásmódunkért is.
Jóban és rosszban, feketében és fehérben,
azaz testben és lélekben gondolkodunk.
A dualizmus illúziója olyan erős bennünk,
hogy a legtöbben képtelenek vagyunk
elfogadni azt, hogy a tudat sem más,
mint az anyag függvénye.

VALAKI MÁS
Tudja-e, Szerző Úr, hogy miért van itt?

(A SZERZŐ nem válaszol)

NARRÁTOR
A természetből látszólag kiemelkedett ember
ösztönösen vonzódik a transzcendenciához.
Paradox módon az a képességünk felelős
ezért az ösztönös vonzalomért,
ami az ösztöneink korlátozására hivatott.


VALAKI MÁS
Maga értelmes embernek tűnt. Úgy látszik,
hogy mégsem az. Megmondom akkor én -

NARRÁTOR
Az emberi tudat az anyag öntudatra ébredése.
A szemeinken át az anyag önmagát figyeli:
az objektum és a szubjektum egy és ugyanaz.

VALAKI MÁS
Azért van itt, mert mindezért maga a felelős.

NARRÁTOR

(A cigarettájába szív, majd eldobja a csikket)

Egyetlen szubsztancia létezik csak, az anyag -
minden más ennek a függvénye. Az anyag
önátalakítása kényszerű, elkerülhetetlen,
determinált. Ennek a folyamatnak
sohasem volt kezdete, és sohasem lesz vége.

VALAKI MÁS

(Előveszi a fegyverét, kibiztosítja,
a NARRÁTOR mögé sétál, majd közvetlen közelről
tarkón lövi)

Háborús bűn-e a humor, ha az életünk
már egy rossz viccé vált?

(Rövid szünet)

Ne válaszoljon. Költői kérdés volt.

SZERZŐ
Köszönöm. Már halálosan untam
ezt a bolondot.

VALAKI MÁS
Szóra sem érdemes.

(Elgondolkodva) De mondja csak, Szerző Úr,
miért éppen itt? És miért így?

SZERZŐ
Ezek erőteljes szimbólumok. Legalábbis
azt hittem, hogy azok. Talán
már kiüresedtek.

(Rövid szünet)

Talán már mi magunk is
közhelyekké váltunk.

VALAKI MÁS
És mik ezek a kartondobozok?

SZERZŐ
(Felnéz) Hát nem nyilvánvaló?

VALAKI MÁS
De. Az. Fájdalmasan nyilvánvaló.

SZERZŐ

(Feláll) Essünk hát túl rajta.

Mindketten leöltöznek, ruhát cserélnek.
VALAKI MÁS leül az egyik dobozra,
a SZERZŐ megáll mögötte, hátratett kezekkel.
Az izzó lassan kialszik.

Sötét van. Öngyújtó lángja lobban,
a NARRÁTOR rágyújt.

Siska Péter

1984-ben született Nyíregyházán. A Miskolci Egyetemen végzett, magyar szakos tanárként dolgozik. Verseivel 2004-ben a Kaleidoszkóp Versfesztivál díjazottjai közé került, és még ebben az évben tagja lett a Fecske Csaba által vezetett Új Holnap Stúdiónak, illetve a Fiatal Írók Szövetségének. Publikált többek között az Új Holnap, Zempléni Múzsa, Ex Symposion, A Vörös Postakocsi, Partium c. folyóiratokban, illetve több antológiában. Kötetei: Sztázis (2013), Párhuzamos királyságok (2015).

Tovább a kategóriában: « Peremvidék Álom »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned