Csak a képzelethez

… és mégis elindultam –
ne hidd, hogy a világ
végleg összedől,
ha megtorpansz
és önmagadba nézve
már többé semmit
semmit nem találsz…

mint vízörvény
a megmocskolt habokban
forognak sorban:
a szenvedélyek arca,
a vágy cikornyás sárkányos taréjjal
az arctalanná torzult éji rémek
s a kényszeressé csúfolt kötelesség –

a túlsó part
egy letisztult világgal,
hol áttetsző vizekben
hűvös ujjaiddal nyithatsz menedéket:
még oly távoli
és mindig távolabb lesz

ne hidd, a világ
mégsem dőlhet össze
sem benned,
sem a külső rettenetben:
annyi szimmetria
és késélű rend vár –
nem neked kell lebontani mindet…
Csak menj tovább…
és elindultam újra
mintha zsinórokkal
szegett út vezetne.
a vad zsivajgás és a mélység réme
a múlt kavargó földöntúli képe
itt összemosva halvány glóriában –
a megszépített végső kötelesség
dombjára visz fel
örök szembe-szélben
eltökélten, újabb állomáshoz
hol nem leszek hű
soha senki máshoz:

csak a végtelenre nyíló képzelethez…

Jámbor Magnetta

Szerkesztés alatt...

Legfrissebbek a szerzőtől: Jámbor Magnetta

Tovább a kategóriában: « manifesztáció Beteljesülés »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned