Mechanikus kórus

Ugyanaz a megálló,
5 óra 32 perc -

Perszephoné
fáradt mosollyal
fogadja
a buszról leszálló,
ismerős
halottakat.

Túl nehéz a táska,
ami a vállamon
lóg.

Nem is az enyém.

Rágyújtok. Várom
a következő
buszt, és nézem a Pokol
galambjait, melyek
felcsipegetik
azt, ami

az éjszakából
hátramaradt.

Siska Péter

1984-ben született Nyíregyházán. A Miskolci Egyetemen végzett, magyar szakos tanárként dolgozik. Verseivel 2004-ben a Kaleidoszkóp Versfesztivál díjazottjai közé került, és még ebben az évben tagja lett a Fecske Csaba által vezetett Új Holnap Stúdiónak, illetve a Fiatal Írók Szövetségének. Publikált többek között az Új Holnap, Zempléni Múzsa, Ex Symposion, A Vörös Postakocsi, Partium c. folyóiratokban, illetve több antológiában. Kötetei: Sztázis (2013), Párhuzamos királyságok (2015).

Legfrissebbek a szerzőtől: Siska Péter

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned