SZABÓ ERVIN KÁVÉHÁZ

Idegen test érinti a múzsáét
Csak úgy mondom
Mondom: nincsen ezzel gondom

A gólyák délre repülnek
Elköltözik a magány
Szeptember sárgás haván

Júdás-csókot adsz?
Hej de ezüstösen csillog a szemed
Bort adj most, édes, bort és szenet

Vége a háborúnak
A semmi mereng és kérdőn néz
Értelmetlenségnek tetszik az egész

Vége a háborúnak
Béke a színe az égnek
Hajtsunk fejet a reménynek

De ha vége, miért küzdjünk hát?
Mi hozzon értelmet s rendet a létbe?
Letettük sóhajtva a kardot – de mi végre?

Nem üldöznek, nem bántanak
Senki nem csap vádlimhoz vizes ruhát
Mégis ki elől meneküljek hát?

2017. szeptember 26.

Kőrösi Péter

1996-ban születtem Budapesten. A Fazekas Gimnáziumban érettségiztem 2015-ben, azóta szociológiát hallgattam a Corvinus Egyetemen és közgazdaságtant a hollandiai Tilburgban. Jelenleg Alkalmazott közgazdaságtan szakon tanulok az ELTE-n.
Azt hiszem, valahol mindig is fogékony voltam a versírásra és mindenre, ami irodalom. Óvodás koromban írtam első rigmusaimat. Tizenöt évesen fedeztem fel, hogy tudok verset írni. Ekkortól olvasom nagy lelkesedéssel azóta példaképpé vált nagy klasszikusok – Kosztolányi, József Attila, Ady – költeményeit is. Manapság változó gyakorisággal költök, néha több verset gyors egymásutánban, máskor hetekig egyet sem.
Lírámban a lélek mélységeit kutatom, formákkal és alakzatokkal kísérletezem. Nem vetem meg a profánságot, de magam is jobb szeretem a letisztultabb, tompítottabb hangvételű verseimet. Kedves szabadidős foglalkozásom műfaji határok feszegetése.
Tulajdonképpen máig íróasztalom fiókjának, vagy inkább fiókjába, írom műveimet, bár többször jelent meg lírám és prózám a Fazekas Évkönyvben, illetve működtetek egy versblogot is Hétfejű Triceratops címmel. (Kisfiúként nagyon szerettem a dinoszauruszokat.)
A költészet mellett szeretem a zenét, a filmművészetet, a történelmet és a filozófiát. Tíz éven át tartó zeneiskolai tanulmányok után ma rockzenekarban énekelek és játszom gitáron. Édesapámmal is szoktunk együtt zenélni és énekelni otthon és színpadon is. Kedvelem a nyelveket, folyékonyan beszélek angolul és franciául; barátságban vagyok még a német, a holland, a török és az orosz nyelvekkel.
Becsületes keresztény embernek tartom magam. Gondolkodónak, aki hajlamos idealizmusra meg szélsőséges pacifizmusra is, de azért egy végső célra törekszik: hozzátenni valamit a világ fejlődéséhez.

Legfrissebbek a szerzőtől: Kőrösi Péter

Tovább a kategóriában: « Den Bosch Cigarettanyom »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned