Rozsdaéj

vonatok furcsa sikolya hallgat e tájon,
messzibe ölti csendjét az unott éjszaka;
füstje alig szitál, szinte mozdulatlan,
akár fegyverből eldörrent lőpor vaskos illata.

rozsdaéj ez. oly konok csapda, amelyben
ha szűköl a világ, rajta még egyet szorít;
veszett kutyák körben egymásra morognak,
foguk közt kármin konc cseppen, virít.

odébb kormos gesztenyék verik a földet,
pergő lomb siratóéneket a nyár után szuszog;
egy dombnyi hanga lassan dérfehér lesz,
magukat égre vágyják ölelni százéves Krisztusok.

jóízű a csönd mégis. megállok. belebújok.
tüzes homlokomon a remény hűs tenyér,
mely lassú-keserűn önmagát feladja;
a magány tág horizont és galaxis-mély.

nem jön más, csak tompa vonatfüttyök;
a távol, a hideg: jégkék, lila akvarell;
ki nem látszhatok, hát beledermedek,
mord sorsot reám metsző virradat lehel.

Markovics Anita

Pécsett születtem, itt élek jelenleg is.
Informatikus, grafikus, francia nyelvtanár és szakfordító vagyok, e mellett még fotózással és újságírással foglalkozom.
Megjártam több helyen az irodalmi és informatikai szerkesztő pozíciót. Jelenleg egy országos zenei honlap számára írok cikkeket és koncerteket fotózok.
Tinédzser korom óta foglalkozom szépirodalommal. Kezdetben főként a vers körül forgott az érdeklődésem, manapság a próza felé is kacsintgatok: novellák és mesék is születnek tollam alól. 
A saját utamat járom minden téren, ahogyan versben is: erős képi világgal rendelkező, érzékeny, egyéni hangvételű versek jellemzőek rám, ezekkel igyekszem a kortárs nőirodalmat erősíteni.

Legfrissebbek a szerzőtől: Markovics Anita

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned