Bárány a sínek közt

Egy pályaudvar pillérei.
A gravitáción túl
a magány az egyetlen,
ami mérvadó.

Ideges pelyhekben tapadnak a kezek az ablakokra.
Szétfoszló párafoltok a szenvtelen üvegmezőn.
Egyik utas sem bír vonatra szállni,
és mindegyikük ősz.

Állnak a peronon, mint házfal tövében
az elvirágzott gyermekláncfüvek.
Szállnak a fehér pihék.
Ellepik az arcomat, orromba tapadnak.
Az izgatott nyálkahártya görcsbe rántja
az apró arcizmokat.

A világ szelíd, mint a bárány.

Kirilla Teréz

Szerkesztés alatt...

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned