Időtlen

Emlékem tengere hullámaid hajtja.
Vasláncokra verve sírnak az angyalok.
Egy vércsepp haldoklik az égbolt-szalagon,
és te magadra tekered, hogy világíts.
Ezer csillag benned felejti a fényét,
te vagy a fényes Nap, de vak vagy és üres.
Elkopott ölelések lázálmaiban
hajtogatom tekinteted foszlányait.
Szívem trónusán tekergő csörgőkígyók,
a lázadó rémálmok véres sikolya
szétroppantja a koronás csend uralmát.
Újra felzúgsz bennem pusztító vihar-lány.
Magányos part-testem szikláit csapdosom,
porrá zúzom emléked özönvízével.
Ez a kettőnk privát megsemmisülése.
S talán egyszer én leszek a te Noéd,
csak le kell merülnöm, hogy elfelejtselek.
De az időtlenség nem hagy, megkínoznak.
Az agg remény bárkája hánykódik bennem.
Emlékem tengere hullámaid hajtja.

Nagy Antal Róbert

NAGY ANTAL RÓBERT (1974, Keszthely)
 
Gyenesdiáson tanít, elsősorban alsó tagozatos gyermekekkel foglalkozik.
Versei eddig pályázati antológiákban, hangos könyvben, a Zalai Hírlapban, a Pannon Tükörben, a Palócföldben szerepeltek.
Egy kötete jelent meg 2018-ban Félidőben címmel.

Pedagógusként rendszeresen szervez irodalmi foglalkozásokat, író-olvasó találkozókat iskolája tanulóinak.

Legfrissebbek a szerzőtől: Nagy Antal Róbert

Tovább a kategóriában: « Beköszönt boldog böjt Titokmorzsák »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned