Úgy hívlak

...mintha már sosem jönnél.
Veled végleg összegabalyodtam.
Nem tudtalak szitává lőni szeretettel,
ezért rád nagyon megorroltam.
Ott hagytalak. Ahol voltál. Egyedül. Csillagokat nézni.
Pedig bennem puha vagy,
csak játszottam a keményet.
Vatta-szívemben porcukor minden erényed.
Ó, te Őz. Megfagytam, ahogy az idők távolából nézlek,
s most már örökké feléd fordul szemem.
Lényem egyetlen súgás a szélben,
minden sejtem imamalom,
megpörgettél egy hajnalon,
s most már perpetuum mobile a hála.
Őz vagy, gyöngéd barna Őz, akit
belehajtottam a gondoskodás áramába.

Markovics Anita

Pécsett születtem, itt élek jelenleg is.
Informatikus, grafikus, francia nyelvtanár és szakfordító vagyok, e mellett még fotózással és újságírással foglalkozom.
Megjártam több helyen az irodalmi és informatikai szerkesztő pozíciót. Jelenleg egy országos zenei honlap számára írok cikkeket és koncerteket fotózok.
Tinédzser korom óta foglalkozom szépirodalommal. Kezdetben főként a vers körül forgott az érdeklődésem, manapság a próza felé is kacsintgatok: novellák és mesék is születnek tollam alól. 
A saját utamat járom minden téren, ahogyan versben is: erős képi világgal rendelkező, érzékeny, egyéni hangvételű versek jellemzőek rám, ezekkel igyekszem a kortárs nőirodalmat erősíteni.

Legfrissebbek a szerzőtől: Markovics Anita

Tovább a kategóriában: « Pessoa bora Szavak nélkül »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned