Tér II.

Tér van. Kő. Hasaló fa.

Festék pattan a tokról,

szél rángatja a függönyt –

élnek is itt, és nem is élnek.

Itt a hazám, gyere, nézd meg.

Tengeri szél lenne, ha lenne

tenger errefelé – de belőle

csak a végtelenség,

csak a szél van, meg az ég.

Csak a távlat: lehet otthon,

csak magától el ne dobjon,

csak a zúgó vizek hangja:

ének, ha van aki hallja.

Van itt minden, ami kell,

csak aki adta ne vegye el.

Hirschler Szorina

Hirschler Szorina vagyok. Eredetileg - még az érettségi után - dekoratőrnek tanultam, majd ingatlanügynöknek, majd szobrásznak. Most kikötöttem a logisztikánál és a repülésbiztonságnál, mellette verseket és dalokat írok, rajzolok, nagyon ritkán festek, még ritkábban szobrok.

Régebben az intuitív, minimális utómunkát igénylő „automata költészet” ment jobban, ma is hasonló az alapműködésem, de többet dolgozom (egyáltalán: dolgozom) egy-egy anyagon, amíg kész lesz. Sokszor énekelve írtam régebben, ez ma is meglátszik a szövegeken, bár megint kezdek visszatérni a „kántálhatatlan” szabadverses formákhoz.

Az utóbbi időben csak saját hobbioldalakon (minimális aktivitású, azóta már megszűnt blog, kicsit aktívabb tumblr oldal) publikáltam egy-egy verset, most nagy váltás ez a komoly szakmai közeg, és megtisztelő, hogy itt lehetek.

Legfrissebbek a szerzőtől: Hirschler Szorina

Tovább a kategóriában: « Tér I. Permanens »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned