SZAVAK

A szó sohasem volt szabad.
A szavak, mint katonák, összezártak,
hadrendben így mentek neki a mának.
A szó sohasem volt magányos.
Szavakból értett az ember,
szavakból épült fel a város.
A szó nem csak kapa volt,
de fegyver,
közhelyszerűen ezzel
vágta a rendet az ember.
Szavakból öltött ruhát
magára,
köntöst, palástot,
magát ki hogy látta.
A szó volt reggel
früstöke,
ebédje délben,
vacsorája este.
Még amikor hallgatott,
akkor is szavai álltak benne
gerincoszlopot.
Törzsének magasát
ezek szabták.
A szavak voltak
a mindenhatóság.
Akkor még tudta,
hajnalban pirkad,
szavakból lesz estje
a napnak,
az időt velük szövi
az élet,
szavakból áll a teljes képlet,
nincsenek rébuszok.
Ha szívekből rajtolva
összezárnak
a szívekből rajtolókkal
felfestik ívét az égre
a napnak,
berajzolják a
szélfalakat,
nem csak viszik
hozzák is őket,
teljessé így teszik
a földet.
Barátom,
szavammal átölellek,
ellenem senki
meg nem törhet,
szavammal magamba
zártalak.
Nem törölhet ki senki
és semmi
onnan.
Ezt értesd meg
gyermekeddel,
hogy úgy bánjon a szóval,
mint ahogy a fegyver
kézbe simul,
és támad,
ha érzi, az élet
nem érte lázad.
Szóval tanítsd meg
úgy szeretni
hogy beszeresse a világot,
és senki, semmi
ki ne szerethesse
soha belőle.
Ez a világ, ha múlik is,
nem lesz
a szavak temetője.
Azokat igába
nem lehet fogni,
nyelvünk alól
indulnak s visznek
magukkal mindent,
velünk együtt,
Istent foglaló
drágakőnek.

Nászta Katalin

Nászta Katalin
Kolozsváron születtem, 1950-ben. Írással még általános iskolában kezdtem foglalkozni. Első versem a Korunk folyóiratban jelent meg, majd később az Utunk, Igaz szó, Ifjúmunkás, Echinox irodalmi lapokban, újságokban. A Varázslataink c. antológiában a legújabb költő nemzedék közé soroltak. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István színművészeti Főiskola elvégzése után Sepsiszentgyörgyre kerültem, színészként. Színészkollegáimmal készült interjúimnak otthont megint a Korunk adott, Kántor Lajos személyében. 1989 őszén, még a Ceausecu éra idején települtünk át családostól Magyarországra. Zalaegerszegen a Zalai Hírlapban jelentek meg verseim, a Lüktetés c. antológiában is szerepeltem velük, színész interjúimnak pedig a Pannon Tükör, és a Film Színház Muzsika is teret engedett. Két év színészkedés után a zalaegerszegi Hevesi Sándor színházban szerződésem megszűnt, újabbat nem kerestem, a városban akartam maradni, iskoláskorú gyermekeim miatt, akiket megviselt az áttelepülés. Az ország-váltás, az új világgal való találkozás nyitottá tett a hitvilág iránt is, amihez kisgyermekkorom óta öntudatlanul is vonzódást éreztem. A Bibliát immár kézbe vehető, és hittel való olvasása kimeríthetetlen erőt nyújtott a nehéz időszak elszenvedésére. (A színházi világból való kikerülésem után kénytelen voltam mindenféle munkát elvállalni, mint szállodai munkás, betanított, varrodai, mosodai alkalmazott, gyermekfelügyelő. Majd biztosítási üzletkötőként vonultam nyugdíjba, egyéni vállalkozói státusban) Hitéleti tapasztalataimat a német Omniscriptum kiadó kérésére, blogbejegyzéseimből állítottam össze könyv formátumba Vajúdás címmel. Majd 2015-ben a kiadatlan verseimet rendeztem kiadásra Te tudsz engem, Uram címmel. Színészinterjúim kötete: Thália erdélyi napszámosai, 2018-ban jelent meg a sepsiszentgyörgyi Tinta kiadónál, az erdélyi Communitas és RMDSZ támogatásával. Második verses kötetem Ének az élőknek, a Magyar Elektronikus Könyvtár után az Underground kiadónál látott napvilágot ugyanebben az évben. Majd B. Tomos Hajnallal közös kötetben debütáltam internetes grafikáimmal: Van ilyen? címmel. (MEK)
A Pannon Tükör, és különböző internetes irodalmi folyóiratok, portálok – A Hetedik, Káfé-főnix, Lenolaj, Hetedhéthatár, Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin, Gondola Kulturális Magazin közlik verseimet, írásaimat. Ez utóbbi két oldal szerkesztőjeként is tevékenykedem.
De ezek mind száraz tények. Ami igazán érdekes, amiről beszélni, vagy gondolkodni érdemes, azokat versben írom meg, vagy a blogomban, vagy egy kollegámat faggatom. Még mindig van kérdésem és mondanivalóm.

Tovább a kategóriában: « Teofánia csendje Én hittem »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned