Tűzijáték, dunsztban

Az embernek halvány lila dunsztja sincs magáról.
Arról, hogy mennyire ősember néha, és milyen szép tűzijátékra képes,
ha a megfelelő mennyiségű sötét után sosem gondolt gyújtózsinórra akad benne egy meggondolatlan szikra.
Ebben a betontömbben mindenki hatalmas aktatáskákkal, bennük kovakővel mászkál.
Általában lepattintasz és általában lepattintanak,
de néha valaki olyat pattint, hogy éhes láng lesz és hamar az okker avarba kap.
Aztán csak állsz benzingőzös fejjel és nem értesz sem autópályát, amelyen idáig eljutottál, sem barlangrajzot elméd fehér azbeszt falain.
Nézni a borostyánt, milyen szép az íve.
Nézni, ahogyan millió éve kapaszkodik meg, és ez éppen most van, éppen most történik meg, éppen veled, miközben fent és lent egyszerre mihaszna tűzijáték ropog.
Nézi két vadember, mennyire szép ez.
Nézik, és majd arra fogják, hogy ez is csak az istenek játéka, égi dobókockák;
miközben az az érzésed, hogy végre már van mit eltenni dunsztba,
csak még nem háziasítottuk a farkast, pedig már van mivel etetni.

Markovics Anita

Pécsett születtem, itt élek jelenleg is.
Informatikus, grafikus, francia nyelvtanár és szakfordító vagyok, e mellett még fotózással és újságírással foglalkozom.
Megjártam több helyen az irodalmi és informatikai szerkesztő pozíciót. Jelenleg egy országos zenei honlap számára írok cikkeket és koncerteket fotózok.
Tinédzser korom óta foglalkozom szépirodalommal. Kezdetben főként a vers körül forgott az érdeklődésem, manapság a próza felé is kacsintgatok: novellák és mesék is születnek tollam alól. 
A saját utamat járom minden téren, ahogyan versben is: erős képi világgal rendelkező, érzékeny, egyéni hangvételű versek jellemzőek rám, ezekkel igyekszem a kortárs nőirodalmat erősíteni.

Legfrissebbek a szerzőtől: Markovics Anita

Tovább a kategóriában: « tetézi Élet »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned