kibomlás


ahogyan erdőbe behúzódnak a vadak,
néma, lesütött nyomukban hűlő puhaság az ősz.
a városban varjak.
széllel telnek meg a kukák, úgy zörögnek
nyomorúságot olvasnak rád,
miközben azt nézed:
sorjás kémények szúrnak köldökön ködöt.
szép ez. de fáj.
egész életedben a kibomlást gyakorolod
valami ismeretlen térbe.
mindig félúton vagy
eltűnni egy sosem volt egészben.
a hiányt gyakorlod.
hiteles vagy, a szemétdombok prófétája.
patkányokkal mulatsz,
csodálod nemtörődömségüket,
a túlélés kevély ösztönét,
a szerencsét is.
olyan szeretnél lenni.
inkább állat.
amikor nem kell igaz tekintetet kibogózni
rájőve: mégsem volt igaz.
állatok közt magadhoz szorítani a telet.
jól van ez így, jól van,
suttogni, ringani, elringatni magad.
nem tudom, mit kellene mondani.
nem tudom, még mit lehet -
azon kivül, ami a szemeben ott van.
évek óta sebeken át beszélek magamhoz.
valahol elvesztek. a szavak. is.
egyre rövidebb idő alatt.
itt a tél.
nem, nincs magány.
betakar.

Markovics Anita

Pécsett születtem, itt élek jelenleg is.
Informatikus, grafikus, francia nyelvtanár és szakfordító vagyok, e mellett még fotózással és újságírással foglalkozom.
Megjártam több helyen az irodalmi és informatikai szerkesztő pozíciót. Jelenleg egy országos zenei honlap számára írok cikkeket és koncerteket fotózok.
Tinédzser korom óta foglalkozom szépirodalommal. Kezdetben főként a vers körül forgott az érdeklődésem, manapság a próza felé is kacsintgatok: novellák és mesék is születnek tollam alól. 
A saját utamat járom minden téren, ahogyan versben is: erős képi világgal rendelkező, érzékeny, egyéni hangvételű versek jellemzőek rám, ezekkel igyekszem a kortárs nőirodalmat erősíteni.

Legfrissebbek a szerzőtől: Markovics Anita

Tovább a kategóriában: « Végigizzadni Európát Mostohám »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned