Betlehemi pillanatkép

egy tehén felbőg birka béget
József épp három királyt fogad
és nem tudja még hogy mi végett
oly elfogódottak az urak

akik szabódva meghatottan állnak
nézik az Anyát és a Gyermeket
Gáspár könyökkel bök Boldizsárnak
adja át a kelyhet amíg még lehet

mert Mária jócskán megviselve
próbálja szoptatni a kicsit
akin nem látszik Isten terve
csak gyúr nyel böfög és hisztizik

Utoljára frissítve:2017. december 15., péntek 07:50
Kelebi Kiss István

Önkép

1947-ben születtem Budapesten. Népművelőként és reklámgrafikusként dolgoztam.

Jelenleg nyugdíjas vagyok.

Nem voltam. Vagyok. Nem leszek. A középső szakasz művelőjeként, megpróbálom befogni a mellettem elsuhanó valóságot: elmével, kézzel rögzíteni a lehetetlent.

Verseim jelentek meg:

a Magyar Napló, Hitel, Folk Magazin, Föveny, Néző • Pont folyóiratban, valamint a Holló László, Az év versei 2013 (és más) antológiában.

Négy kötetem van:

Négyszögletű galaxis (magán • 2007), Fernando Pessoa kőgalambjai (Alkotóház • 2009), Komódversek (Alkotóház • 2014), Vándorcirkusz (Magyar Napló • 2015)

Tagja vagyok a Kőbányai Képző-és Iparművészek Egyesületének.

Nyolc egyéni és tizenhét csoportos kiállításom volt.

Legfrissebbek a szerzőtől: Kelebi Kiss István

Tovább a kategóriában: « Ősz Tél »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned