ÁTVÁLTOZÁSI BESZÉD

Látjátok, feleim, gép’tekkel, mik vagyunk,
fájl és ímél vagyunk,
az internetről töltjük le az agyunk.
Emlékeink gép juttatja eszünkbe.
A világba webkamerán nézünk be.
Rögtön tudod, ha érkezik egy üzenet.
Körbe bírod futni még a Margitszigetet?
A pillanat dirib-darab, törik, szétfut, kacag,
több figyelemre osztod szét magad.
Az egység foszlik, filmet nézel, és
csetelsz is közben, de ez is kevés.
Egy tálból sózott mogyorót eszel,
saját géped is hülyeként kezel,
s nem is téved olyan nagyon nagyot,
kedvenc zenéd is róla hallgatod.

Elszáradnak, -tűnnek egy pillanat alatt
a dolgok, mikről fénykép nem marad.
Mikor a költő már a gép nyelvén dalol,
papír nem kell, kitér a kézírás elől.
Könyvet olvasni túl sok figyelem
és idő kell, megmondom kereken.
És nem is értem, ahogy a művészfilmeket
a kólázó néző sem érti meg.

Beszippant egy játék, egy tévésorozat,
kalandfilmből világmagyarázatokat
szűrsz le, krimiből ismered az embert,
nem olyan vagy, mint akit a sors megvert.
Szívverésünk cuki beszéd, álmunk zsiráfoké,
akcentus nélkül mondod, hogy oké,
munkád a gyerekkel fordíttatod,
és találhatsz rá még ezer okot,
hogy te kérj segítséget tőle,
ő vezet már téged hátra, előre.

Még nem volt olyan nemzedék, aki
butábbnak mutatkozott, mint az utódai.
De most nekünk sikerül bénázni az új
világban, hirdetni, hogy semmit ne tanulj
abból, ami veled is megesik,
mert az elektromos világ idegesít.

Hiteltelen minden, amit te tudsz,
bölcsességed azt mutatja, hazudsz.
A gyereknek mesét olvasol, ám
unja. Nincs valami vidám?
A család SMS-t ír koporsónk felett.
Idegen szavakra is jut már ékezet.
Te hiába hallod Babits szavát,
ha a fiaddal nem érteti meg magát.
Vagyis te nem érteted meg vele,
hogy megszakad egy nép lélegzete,
ha a verset nem mondja már tovább,
he nem Krúdy hárfája zengi át az éjszakát,
vagy legyen József Attila, Pilinszky,
Petri György verse, csak tudja szeretni.

Nem szólnak, üzennek ők, se Goethe, se Shakespeare,
nem maradt senki sem, ki ennyit elbír.
A tested is enyészik, mint távoli rokon
képe, hogyha meghalt, a Facebook-on.
Még idézed: „Az nem lehet, hogy oly szent akarat...”
Közben már neked is nevetségesek e szavak.
Posta nincs. Rég nem tudunk írni már.
Csak számla jön. De ezért sírni kár.

A celeb sovány, nincs pápaszeme,
bőre sima, arányos a keze.
Kétmilliót kap és kocsit. Minek neki?
Számít valamit még, ki volt Ady?
Ha kitalált akadályokon átjut-
nak, szólni fognak majd az ágyuk,
dörögnek a hírek, és látjuk,
valaki pénzt meg jövőt tesz alájuk,
vidámabbak legyenek, mint az árnyuk.
Mit un a nép? Mi az? Költészet és zene?
Mindegyikre az mondja, kellene.
„Az nem lehet, hogy annyi...” láb
hiába lép. Az ország nem megy odább.
„Az nem lehet, hogy annyi...” fej
csupa ostobaságot követel.
„Az nem lehet, hogy annyi...” has
nyel be zöldséget, és még nincs tavasz.
Vagy tavasz ez a szürke februári ősz?
Nincs hó. Nem süt nap. De valamit megidéz?

Nem teérted cserélnek majd jegyzékeket,
a jobb világ végre megérkezett.
Az újra épült kerítésnél a sakál
egy afrikai sírján durcásan kapál.
Sarjad a vadkaktusz, fölveszi a neved,
bogarak élnek túl, fogynak a gleccserek.
A gyümölcsös helyén raktáráruház,
vírus támad meg a neten, vigyázz.
Meglátsz egy madárpókot a banánon,
és soha nem mondod már, hogy kivánom.
A jövőről se, hogy kivárom.

Hát így. Elmúltak az avarok is.
A jövő mégis elkezdődik, ha kavarog is
benne egy kis múlt, meg némi jelen.
Az igazságot nem gonosznak képzelem.
Ne ülj a gép előtt, gyere velem.
Vagy én ne üljek ott, van jobb helyem?
Végleg elás egy nagy kritikus, az emlékezet,
a blogok tömege majd betemet.
Tudd, hogy már nem vagy, csak számítógépeken.
Tudd, hogy az Isten tudja ezt, s új teremtést teremt.
Tilos cigire gyújtani, húzni a végtelent.

Ne őrizz hülyén jelzőket, se álmokat,
a pillanat elszáll, nem jó, ha bennszakad,
az óra nem visszafelé forog,
a rossz szöveget hiába javítgatod.
Új rugóra járnak idegeink,
egy műhold a földön körbe tekint.
Más szemével lájátok, feleim, hogy mik vagyunk,
kábé porhintés és kamu vagyunk.

Vörös István

Vörös István (Budapest, 1964. szeptember 20.) József Attila-díjas költő, prózaíró, kritikus, irodalomtörténész, esszéista, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nyugati Szláv Nyelvek Tanszékének vezetője, a Kreatív Írás program oktatója. A József Attila Kör, a PEN Club, a Művészeti Alap és Szépírók Társaságának tagja.

1964. szeptember 20-án született Budapesten. Tanulmányait az ELTE Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán kezdi, majd az ELTE magyar-történelem, később magyar-cseh szakos hallgatója. Közben három félévet a prágai Károly Egyetemen, egyet a New York-i Columbia Egyetemen tölt. 1987-90 a Művészeti Alap ösztöndíjasa, 1994-96 az ELTE BTK TMB ösztöndíjasa. 1997-től Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanít magyar és cseh irodalmat, 2004 óta Lackfi János mellett a Kreatív Írás program egyik oktatója. 2006 nyarától ösztöndíjjal egy évet Berlinben tölthetett, aminek több verses- és prózakötet lett az eredménye, többek közt a Tao-tö-king ihlette versciklus, a Saját tao, amely a Vörös István gép vándorévei című kötetben jelent meg. Németül is publikált, illetve Švejk gyóntatója című novelláskötete 2010-ben bolgár nyelven is megjelent.

Nős, két gyermek apja.

Kötetei

  • Só, kenyér (1988, versek)
  • Innenvilág (1992, elbeszélések)
  • A közbülső ítélet (1993, versek)
  • A Kafka-paradigma - Kemény Istvánnal (1993, tanulmányok)
  • Holan, Vladimir, Mozartiana (1993, versfordítások, kísérő tanulmánnyal)
  • Amit az alvó nem lát (1994, versek)
  • A csodaöreg (Természetrajz) (1996, versek)
  • Holub, Miroslav: Interferon avagy A színházról (1997, versfordítás-kötet Tóth Lászlóval)
  • A fatelepítőknél (1998, elbeszélések)
  • A szelídekre várva (1998, válogatott versek)
  • A darázs tanításai (2000, versek)
  • Lakatlan szigetek már nincsenek (2001, kritikák)
  • A kéz öt ujja (2001, novellák)
  • A švejki lélek. Milan Kundera, Bohumil Hrabal és Ludovik Vaculík munkásságáról (2002)
  • A Vécsey utcai évkönyvből, 1998–1999 (2002, versek)
  • Heidegger, a postahivatalnok (2003, verses regény)
  • A hajnali tolvaj (2004, verses meselabirintus)*
  • Gregorián az erdőn (2005, versek)
  • Švejk gyóntatója (2007, elbeszélések)
  • A Vörös István gép vándorévei (2009, versek)
  • Apám kakasa (2009, versátírások Lackfi Jánossal)
  • Százötven zsoltár[1] (2015, Jelenkor, versek)

Egyéb művek

  • Švejk, a féregirtó, avagy a puska nem sül el (2003, vígjáték)
  • Repülési engedély - angyaloknak (2003, dráma)
  • Aki nevetve született (2005, dráma)
  • Mackó és az állatok (2005, bábjáték)
  • Kőválasz (2008, dráma)

Kitüntetései

Tovább a kategóriában: « Rakás
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned