Angyal, fekete ruhában

Pirkad az égalj, messze merengő,
azúrnak kékjén felhő, derengő,
s amíg a szellő lágy dala zizzen,
aranylevélen időz az Isten.

Ostoroz néha, olykor cikázik,
ha eső zúdul, fényerén játszik,
vásik az ember, forrong a vére,
üveggolyóként gurul a léte.

Szikes a puszta, a karma ordas,
a vadon éber, mit hoz a holnap?
Tévutat jár, míg lobogó bomlik,
a jajszó egyre messzebb morajlik.

Nyomora gyászos, karéjba fonja,
világban szélvész, király bolondja,
ha újra fény gyúl a rónaságon,
eltűnik majd a fekete álom.

Sérelmét hordja most még az ember
csatázik egyre a félelemmel,
pirkadj hát égalj, lágy dalba szisszenj,
aranykezében tartson az Isten.

Utoljára frissítve:2017. november 07., kedd 20:32
Reitinger Jolán

Reitinger Jolán

1952-ben születtem Budapesten. Kőbányai Szávai utcai általános iskolába jártam, majd az I.László, mai néven Szent László Gimnázium francia-spanyol tagozatán érettségiztem. Édesapám korai halála miatt továbbtanulási lehetőségem nem lehetett, dolgozni kellett mennem érettségi után. Kiegészítő szakként közgazdaságtant tanultam. Ebben a szakmában dolgoztam 33 évet.
Férjhez mentem, két leány gyermekem született, Ágnes és Viktória.
Három unokám van, szüleik, és az én büszkeségeim is.
Életemben volt egy törés, ami versírásra késztetett. Szárnypróbálgatásaimat bölcsészszakon végzett lányom egyik barátja nyesegette, és biztatott, hogy folytassam, bár most már tudom, hogy azok versek nemigen voltak versnek nevezhetők, de próbálkoztam, csiszolódtam, és egyre inkább a magam számára is tetszetősebb versek születtek.
Az írás fontos szerepet játszott, játszik az életemben, néha csupán szórakoztat, néha elvisz a maga varázslatos világába.
Az élet sokszor mélységekbe taszítja az embert, de mindig van, ami felemeli.
A hit adott erőt mindig, hogy felálljak.

Mottóm: verseimet az élet írja, én csak lejegyzem.

Legfrissebbek a szerzőtől: Reitinger Jolán

Tovább a kategóriában: « Axiómák Visszafejlődés »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned