Hajós

Utolsó bejegyzett kikötője
egy öregotthon volt. A kapu őre
nem emlékszik tán vitorlájára,
melynek szárnyai köntösként dagadtak
a folyosón átfutó keresztszélben,
de más még emlékszik rá, mindenképpen,
ki itt futott zátonyra, itt lelt dokkra,
akár ide kormányozta magát,
akár a hatóság kormányozta,
hogy végül felszivárogjon
a csillagokba.
Nem hagyott maga után mást,
a dúlt helyszínen,
tengernyi zavart minden lakóban
és hiányát
a jelenléti íven.

Haász Irén

Bemutatkozás

Haász Irén vagyok. 1954.-ben születtem, Budapesten. Nevelőszülőknél nevelkedtem. Sajátos életem során közgazdasági végzettséggel több szakmában és munkakörben próbálkoztam több-kevesebb sikerrel. Voltam vállalkozó és alkalmazott, vezető és beosztott, eltartó és eltartott. Három gyermek nevelése nyomta vállamat, olykor egymagamban, mivel második házasságban élek. 2008-ban súlyos betegséget diagnosztizáltak nálam, a kezelés alatt írtam első regényemet figyelemelterelés ürügyén. Ifjúkori verseim elkallódtak már, az idő folyamán az élet más területeivel voltam kénytelen foglalkozni, de kis unokám születése óta ismét írok, és immár őrzöm rapszodikusan születő szerzeményeimet. 2010.-ben a Hajnal kikötői c. antológiában válogatás jelent meg gyermekverseimből, s a kiadó további működésre buzdított. Tagja vagyok több kulturális klubnak és portálnak, szerepelek antológiákban, kaptam néhány díjat is, köztük a 2015-ös Gödöllői Irodalmi Díj ezüstjét. Novellákat és második könyvemet írogatom, lustán, mert közben megátalkodottan verselek…

Tovább a kategóriában: « Rózsavirág Hol van egy darab »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned