Körbetáncolt, édes illatok

Ezerszín tüzes virágot nevelek
szívemen és karjaimon,
égi-fényen dédelgetem őket,
könnyeimmel oltom szomjukat,
tündérek szívják parányi tüdejükbe
édes, lágy illatukat,
körbetáncolnak engem, s a Földet,
majd a mennybe röppennek,
hogy megcsókolják az Urat.

Fabók Endre

Gyermekkoromban sok mindennek láttak. Festő leszek, színész, építész… 17 évesen azután jött a diagnózis: Sclerosis Multiplex. A hegyek, a korlátok magasabbak lettek, a szép remények pedig lassan felaprózódtak. Ma már boldoggá tesz, ha beszélgethetek.
Nem volt vágyam, hogy valaha „költő” legyek. Verseket akartam írni; - hangra. Mi a vers: - szerintem – Egy olyan megkomponált, tömör, tartalmas szöveg, ami a csontjaink szöveteibe képes beenni magát. Ritmusa van, dallama; csak ezek után vagyok kíváncsi a metaforákra, a metonímiákra, a rímekre.
A látásom mára lehetetlenné tette számomra az olvasást. Persze akadnak olyan írások, amik megérik a fájdalmakat.
Amit leszögeznék: Költő nem vagyok Egy (most már) férfi vagyok, aki szeretne értelmet találni a maga létezésében. Ezért alkotni próbál; és e kísérleteit megosztja Veletek, remélve hogy így vagy úgy, de hasznotokra lehetnek.

Legfrissebbek a szerzőtől: Fabók Endre

Tovább a kategóriában: « lakkcipő Enyém, tiéd, miénk, övé »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned