Lázár
2017. július 14.

Keljek, mondta, jönni ki, a fényre.
Zúg a Semmi fejben a sötét.
Emlékem a szürke, nincs is tényre
hatalmát apja bírta övét.

Nem szem látott tekerten még gyolcsba,
botlott lépcsőn mégse meg a láb.
Tüzét a hitetlenség eloltsa,
ura, mutatta, élet és halál.

És távolodik tőlem most Semmi
már az élet jön vissza belém,
csakhogy újra végig kell majd menni
az úton. Már nincs bennem remény.

Halottat támasztani csak ennyi:
„Lázár, jöjj!”. De elmarad a fény.

Fábián József

1957-ben születtem. Geológus és informatikus vagyok, első szakmámban egy évtizedet, a másodikban már több mint kettőt dolgoztam. 5 gyermekem van.

Verseket 2010. tavasza óta írok, elsősorban saját érzelmeim, gondolataim kifejezésére. Hiszem, hogy az (írott) emberi beszéd legszervezettebb, legtömörebb, azaz az információt legsűrítettebb formában átadni képes fajtája a líra.
Saját kötetem nincsen, verseim irodalmi portálokon, illetve egy-két alkalmi antológiában jelentek meg.

Azt tartom, hogy ahhoz, hogy igazán jó, mások számára is érthető, élvezhető verset tudjon alkotni valaki - hacsak nem valódi zseni -nem szabad figyelmen kívül hagynia a költőelődök munkáját és teljesítményeit, csak azokra építve lehet tovább lépni. Sőt: megtagadni is csak azt lehet, amit az ember alaposan ismer. Ma a költőnek sokkal nagyobb tudásra (költészeti ismeretre) van szüksége, mint pár száz évvel ezelőtt, és akkor a tehetségről még nem is szóltam. A tehetség és a munka a költészetben is együtt kell, hogy járjon.
2011. óta veszek részt különféle internetes irodalmi fórumok munkájában részben versíróként, majd előbb-utóbb véleményezőként, illetve kritikusként. Több különböző versíró műhelynek voltam résztvevője hosszabb ideig, vagy egy-egy alkalommal, és jelenleg is részt veszek egy műhely munkájában. Irodalmi kritikát nem tanultam, csak önképző módon, saját ízlésemet követve fejlődött ki véleményalkotó vénám. Zavar a versekben a formátlanság, zavar, ha nem szabatos az irodalmi szöveg kifejezésmódja.

Tovább a kategóriában: « Visszavonhatatlanul Színház után »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned