Hőség
2017. július 15.-19.

Az ég tüzes bársonykalap,
lángol, mint a pokolkatlan szája.
A levegő forró, mégis, szinte teli szájjal harap,
és bár van a külvilágnak valamiféle bája,
felforr a velő a homlokcsont mögött,
és egy percre sem csitul, szürke zaj az elme.
A nyomás nyomán gazzal minden benőtt,
amióta elhagyta élete szerelme,
pedig volt pár hónap, reményteli,
vagy esetleg egy-két éve is talán;
mára útja néha már pokolbeli;
rémárnyképeket nézeget éjgödrei falán.

Öreg. Lassan mozdul, mint ólom, elnehezedett,
és a változásoktól már előre fél:
jót nem hozhat, rosszat meg úgysem vihet,
és egyre csak dühöng az a bolond szél,
amely már minden ismert emberséget annulál,
látszólag legalább. Ha értené!
Fejében a szenny az alpárinak gazsulál.
Elitista lenne? Jobbat nem remél.

A Sátán üvölt fejében folyton,
vagy megőrült szeráfok kara
harsonázik, és rángatja acéldróton,
hogy ideje menni végre haza,
bár régtől tudja, ahol az otthon,
a haza ugyanott nem található.
Ha itt nem a Földön, majd talán a Holdon.
És a hőségben csak szakad a hó.

Több éve. Szakad, állandóan esik,
talán csak a fejben legbelül;
szétzilálódott falak közt belső szemek lesik,
és kacagják: haha! Mégsem élsz emberül!
Bár az micsoda, emberül élni?
Szépen, nemesen, és talán még boldogan is?

Persze! Nem félni, bátornak lenni,
de hogyan, ha az egész lét hamis,
csaló és megcsalatott, hitehagyott?
Vagy a struggle for being lenne igaz,
amit Darwin láttatott?
A győztes mindig szívósabb? Ő a gaz?

Folyik a víz a hát közepén,
már váltókon döccen a vonat.
Persze, kín, ha nincsen temegén,
így a tiszta ég is tüzes bársonykalap,
amely velőt rothaszt a fejben,
és csomósodó hajhullást okoz,
olyan, mintha légylárva zizeg fejben.
A múló idő minden kínt felfokoz.

 

Utoljára frissítve:2017. szeptember 03., vasárnap 15:09
Fábián József

1957-ben születtem. Geológus és informatikus vagyok, első szakmámban egy évtizedet, a másodikban már több mint kettőt dolgoztam. 5 gyermekem van.

Verseket 2010. tavasza óta írok, elsősorban saját érzelmeim, gondolataim kifejezésére. Hiszem, hogy az (írott) emberi beszéd legszervezettebb, legtömörebb, azaz az információt legsűrítettebb formában átadni képes fajtája a líra.
Saját kötetem nincsen, verseim irodalmi portálokon, illetve egy-két alkalmi antológiában jelentek meg.

Azt tartom, hogy ahhoz, hogy igazán jó, mások számára is érthető, élvezhető verset tudjon alkotni valaki - hacsak nem valódi zseni -nem szabad figyelmen kívül hagynia a költőelődök munkáját és teljesítményeit, csak azokra építve lehet tovább lépni. Sőt: megtagadni is csak azt lehet, amit az ember alaposan ismer. Ma a költőnek sokkal nagyobb tudásra (költészeti ismeretre) van szüksége, mint pár száz évvel ezelőtt, és akkor a tehetségről még nem is szóltam. A tehetség és a munka a költészetben is együtt kell, hogy járjon.
2011. óta veszek részt különféle internetes irodalmi fórumok munkájában részben versíróként, majd előbb-utóbb véleményezőként, illetve kritikusként. Több különböző versíró műhelynek voltam résztvevője hosszabb ideig, vagy egy-egy alkalommal, és jelenleg is részt veszek egy műhely munkájában. Irodalmi kritikát nem tanultam, csak önképző módon, saját ízlésemet követve fejlődött ki véleményalkotó vénám. Zavar a versekben a formátlanság, zavar, ha nem szabatos az irodalmi szöveg kifejezésmódja.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned