Logo
Nyomtatás

 

Óír impresszió

 

 

Betört Dundy dicső várába vakmerőn Alfonz, ahogy hozzá illik,
Ismerjük őt régről, ragyogó életét élvezi az utókor utolsó nemzedéke,
Nem kevésbé a kontárok, hiszen hadban állt Álmossal is bizony,
Behemót módra mosta össze mindet, mára a neve nekünk fénylik,
Felismerhetően hangzik, halljuk a szódalt, szemerkél, fülünk felett lebeg,
Levitál a plafonon, a padlásra kúszik, kasmírgombokon ólálkodik, ólom a lába.

Utoljára frissítve:2016. január 26., kedd 17:59
Litván Ádám

1992. 02. 21-én látta meg a napvilágot Budapesten. 10 éves kora körül kezdett el írással foglalkozni – tizenéves éves kora elején többször is első díjat nyert próza kategóriában a VI. kerület középiskolai szépíróversenyén – többek között az Egy érdekes napom és az Egy boltos naplója c. írásaival pályázott. 

Nem sokkal később játékfilmeket kezdett rendezni és legtöbbjükhöz a forgatókönyvet is maga írta. Kamera-közelbe 2006. márciusában került először, amikor is a Bajza Utcai Általános Iskolába járván, osztályának március 15-i műsorának rendezői példányát dolgozta fel egy másik, hitelesebb környezetben felvett mozgókép formájában (expresszív stílusban), melynek nem hivatalos címe Civitavecchia. 

2006. nyári napfordulóján leforgatta az Aria & Malaria című nagyjátékfilmet – habár egyes filmtörténészek az ál-dokumentumfilm műfajába sorolják. A filmben keverednek realista és szürrealista jegyek. 

2008-tól versírással is foglalkozik – különféle versformákban kipróbálta magát. 

2013-tól színházi rendezéssel is foglalkozik – Protekció c. darabját több ízben előadták lakás- és kocsmaszínházi környezetben. A darab Locsolóvers betétjéből videoklip is készült a „Godot Galéria” jóvoltából. 

2014. óta tagja a Szecsődy Péter vezette Íróműhelynek.

2014. óta a Károli Gáspár Református Egyetem „Szabad bölcsészet” szakának a „Színházi stúdiumok” specializáció padjait koptatja.

Jelenleg készülőben van Kopi naplója c. regénye – amely egyben novellafüzér is –, továbbá Az úrhatnám polgár és a szent ördög (áthallás Vszevolod Pudovkin „Sakkláz” c. filmjére) c. filmjén dolgozik rendezőként és forgatókönyvíróként, valamint Batári Gábor Pustula Moderna c. regényéből készült színdarabját rendezi.

© A Hetedik, minden jog fenntartva.