fabula mater III., IV.

III. guernica

picasso verte a nőit két szeretés közt
lilára feketére te is így szerettél
belém égetted a szemed zöldjét s hogy
fogantatásom volt a legnagyobb hibád
zuhogó szó- és félelembombák
krátereiben tűnt el az a tizennégy év
és én magammal mentettem a maradványokat
most már józanabb gyűjtője lennék a kínjainknak
de neked már régen mindegy
én meg mindig utáltam a guernicát


IV.

már csönd-arcod van ha kérdezik
néma kezed és néha egyformák vagyunk
ikermozdulatok
szétszéledünk és egymásba térünk
a higany fut így
amikor minden összevissza van
lassan kiöregszem belőled
pár év és anyád lehetnék
addig még van időm levedleni a hisztériádat
mielőtt végképp meggyűlöllek

Utoljára frissítve:2018. október 22., hétfő 12:16
Aimee Saig

Aimee Saig vagyok, szudáni-magyar félvér. A származásom ellenére a magyar nyelvet csak 11 éves korom körül volt szerencsém megtanulni. Azóta viszontszeretjük egymást, és a 12 éves koromban írt első verseményem óta ezen a nyelven mesélek magamnak.

2008-ig csak a fióknak írtam, de akkor úgy hozta a sors, hogy valaki megmutatta nekem az akkori Amatőr Művészek Fóruma nevű honlapot. Ott osztottam meg először írásaimat, majd onnan meghívásokat kaptam más irodalmi oldalakra is. Ezeknek és a – részben tanulási, részben inspirálódási célzattal olvasott verseknek köszönhetően folyamatosan fejlődöm, egyszerűsödöm, s találok mind biztosabban rá a saját hangomra, legfőképpen szabadversek formájában. Az általam nagyon nagyra tartott Kőhalmi Ildikó finom útmutatásai hatására igyekszem a nyelv, a szavak saját csiszoltságát, erejét kihasználva, hétköznapi szókészlettel alkotni.

Bár saját kötettel mindezidáig nem rendelkezem, számos antologíába kértek tőlem írásokat.

Jó ideig szerkesztője és a versműhely-rovat felelőse voltam az azóta már sajnálatosan megszűnt KUPÉ nevű, pécsi székhelyű irodalmi is művészeti folyoiratnak, amely online és nyomtatott változatban is működött/megjelent. Ugyanitt kreatívként is működtem a háttérben, kortárs színdarabok összeállításában, irodalmi estek, találkozók szervezésében segédkeztem.

Az idén márciusban lezajlott tulajdonosváltás óta a régi-új Amatőr Művészek Fóruma (rövid ideig Pieris) irodalmi és művészeti portálnak vagyok a nagyokat álmodó főszerkesztő helyettese.

2012 óta Londonban élek, s mostanában egyre gyakrabban kóstolok bele a műfordításba is, hogy az általam itt megismert remek költők műveit is megismerhessék a magyar irodalomkedvelők.

Legfrissebbek a szerzőtől: Aimee Saig

Tovább a kategóriában: « Elég(ia) Padaung »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned