A vén akác

Szerelmes lett a vén akác,
ölelkezett a széllel,
a mézelő virága már
rég egybeforrt az éggel.

De egyre dúdolt, énekelt
versenyre kelt a Nappal,
új hajtás sarjadt végeken,
rábólintott a hajnal.

A szél csak fújt, ólálkodott,
és fűvel-fával táncolt,
a vén akác csodálkozott,
sokukkal mért viháncolt.

Csak álldogált, majd csendesült
mozdulatlan álmain,
az érzés benne már kihűlt,
s tövist növesztett ágain.

Reitinger Jolán

Reitinger Jolán

1952-ben születtem Budapesten. Kőbányai Szávai utcai általános iskolába jártam, majd az I.László, mai néven Szent László Gimnázium francia-spanyol tagozatán érettségiztem. Édesapám korai halála miatt továbbtanulási lehetőségem nem lehetett, dolgozni kellett mennem érettségi után. Kiegészítő szakként közgazdaságtant tanultam. Ebben a szakmában dolgoztam 33 évet.
Férjhez mentem, két leány gyermekem született, Ágnes és Viktória.
Három unokám van, szüleik, és az én büszkeségeim is.
Életemben volt egy törés, ami versírásra késztetett. Szárnypróbálgatásaimat bölcsészszakon végzett lányom egyik barátja nyesegette, és biztatott, hogy folytassam, bár most már tudom, hogy azok versek nemigen voltak versnek nevezhetők, de próbálkoztam, csiszolódtam, és egyre inkább a magam számára is tetszetősebb versek születtek.
Az írás fontos szerepet játszott, játszik az életemben, néha csupán szórakoztat, néha elvisz a maga varázslatos világába.
Az élet sokszor mélységekbe taszítja az embert, de mindig van, ami felemeli.
A hit adott erőt mindig, hogy felálljak.

Mottóm: verseimet az élet írja, én csak lejegyzem.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned