Őszülés

 

köd szaggatja az időt

pillanat
szivárog a töredékek közé hirtelen
s ég
elmémbe hiányos mozaikként csapódik
a gondolat
kérdőjelek tágítják a foltokat

lyukat éget belém az értetlenség

miértjeimre
a falak választalanok
nappal és éj a némasággal
dacolva
dadog
csak a kérdéseim ölelnek
a fogam
vacog

simítanak az álmok

felcsapó
s kihunyó lángok
életem kenyere
keletlen
kovászom
sűrű
vászonnal lefedve
fázom

Utoljára frissítve:2017. augusztus 06., vasárnap 09:47
Kovács Attila

Kovács Attila autodidakta, amatőr tollforgató vagyok Budapestről.

15 éves korom óta foglalom írott szavakba azt, amit valamilyen okból nem mertem, nem akartam, vagy nem tudtam elmondani az embereknek, de elsősorban a fiatalkori plátói szerelmeimnek. Kezdetleges, véletlenszerű ritmusokkal tarkított rímelő sorok, formába rendezett gondolatok voltak ezek, melyek a középiskolai tanulmányok hatására kezdtek egyre inkább vers alakot ölteni. Az igazi fejlődést azonban csak felnőtt fejjel tapasztalhattam meg egy hosszabb terméketlen időszakot követően.

Tanulni akartam. Versírást, a verset magát, hogy a gondolataim ténylegesen úgy tudjam átadni, ahogyan azt belül megélem. Ehhez formailag, technikailag és ritmikailag is fejlődnöm kellett. Közel két évig tartott, mire egy kedves magyar szakos, főiskolás „mentorlány” segítségével el tudtam engedni a sallangokat a versekből. (Az akkoriakat, most vannak mások.) Hosszú órákat töltöttünk azzal, hogy a már megírt verseket stilisztikailag, értelmileg, ritmikailag is átszabjuk, illetve átszabjam. Emellett folyamatosan bővítettem a szókincsemet, verstant olvastam, gyakoroltam a versformákat, ritmusképleteket, rímeket, asszonáncokat rövid ujjgyakorlatok formájában. A korai írásaim nagy része kéziratban fekszik, az utóbbi tizenkét év verseiből azonban csak nagyon kevés maradt meg nekem. Túl naiv voltam az internethez és azt gondoltam ott minden megmarad. Nem maradt, így közel 100 versem kikapcsolt bitként végezte…

Később úgy hozta a sors, hogy zenész berkekben találtam új értelmet az írói önmegvalósításnak. Régen dédelgetett álmom volt, hogy dalok formájában némi többletet kapjanak a verseim. Ehhez Székely Károly (ex-Beatrice) gitáros barátomat sodorta elém az élet. Ördögszekér akusztik néven, hol duóként, hol kvartettként tevékenykedünk azóta. A zenei alapokért legfőképp ő, és a beugró zenésztársak, míg az énekért és dalok szövegeiért én felelek.  Kompromisszummentesen alkotunk és a versmegzenésítés olyan formáját űzzük, amit talán a legnagyobb jóindulattal sem lehet klasszikusnak nevezni, hiszen a világzenei hatások, népzenei elemek mellett jól megférnek nálunk a new-jazz, az alter-, progresszív rock és a blues elemei is.

Legfrissebbek a szerzőtől: Kovács Attila

Tovább a kategóriában: « Nyár Al-gA »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned