Hír

Utoljára Anyám
halálakor éreztem ezt
a tehetetlen, izzó dühöt.
Ismét hagytam meglopni
magam: a zár, riasztó, lakat
kevés volt, rosszul működött.
Besurrant. Elvitte magát.
Mindent, aki volt.
Most hiánya: Ő.
Lapockáján pihét bont
és szárnyat növeszt a kő.

*
Ez volna hát a pillanat mikor
fekete tükörbe nézve látjuk
halottainkat lebegni hátunk
mögött. Emlékből-szövött álruhájuk

másképp mutatja őket, mert más
a beeső lét szöge, s ahol mi állunk,
a Tér, itt még valós, pedig minden
lélegzetünkkel elmúlást inhalálunk.

Kelebi Kiss István

Önkép

1947-ben születtem Budapesten. Népművelőként és reklámgrafikusként dolgoztam.

Jelenleg nyugdíjas vagyok.

Nem voltam. Vagyok. Nem leszek. A középső szakasz művelőjeként, megpróbálom befogni a mellettem elsuhanó valóságot: elmével, kézzel rögzíteni a lehetetlent.

Verseim jelentek meg:

a Magyar Napló, Hitel, Folk Magazin, Föveny, Néző • Pont folyóiratban, valamint a Holló László, Az év versei 2013 (és más) antológiában.

Négy kötetem van:

Négyszögletű galaxis (magán • 2007), Fernando Pessoa kőgalambjai (Alkotóház • 2009), Komódversek (Alkotóház • 2014), Vándorcirkusz (Magyar Napló • 2015)

Tagja vagyok a Kőbányai Képző-és Iparművészek Egyesületének.

Nyolc egyéni és tizenhét csoportos kiállításom volt.

Tovább a kategóriában: « Eső Verstörténés »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned